„Gyermeteg hibákkal a végére sikerült egy pontra redukálni a teljesítményünket”

Akt.:
„Gyermeteg hibákkal a végére sikerült egy pontra redukálni a teljesítményünket”
© Fotó: Kozma István
Miskolc – A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoport 18. fordulójának eredményei.

Bodroghalom – Gönc 2-3 (0-2)

Bodroghalom, 75 néző. V.: Tóth J.

Bodroghalom: Jósvai – Pásztor, Bajnok, Kovács, Horváth, Perecsényi R. (Pandák), Mózes A., Kiss D., Orosz, Bodnár (Leitner), Perecsényi B. Játékos-edző: Mózes András.

Gönc: Parzignáth Gábor – Hlavács, Szemán, Kiss, Géczi, Bori (Koncsol), Tóth, Mózes J. (Vranyák), Füleki (Rácz), Lehoczki, Konkoly. Edző: Vranyák György.

G.: Mózes A., Orosz, ill. Lehoczki (2), Konkoly. Jók: Orosz, Horváth, Leitner, ill. Szemán, Géczi, Mózes J., Lehoczki, Konkoly. Ifi: később rendezik meg.

Mózes András: – A mérkőzés elején kétgólos előnyt adtunk az ellenfélnek, majd hiába küzdöttünk nem tudtuk ledolgozni a hátrányt.

Szarka Zsolt, szakosztályvezető: – Háromgólos vezetésünk után lezárhattuk volna a mérkőzést izgalommentesen, így egy picit szoros lett a vége. Jó játékvezetői hármas.


Kenézlő – Abaújszántó 3-4 (1-1)

Kenézlő, 80 néző. V.: Nagy F.

Kenézlő: Pápai M. – Kóró, Lakatos, Poroszka, Szemán, Pápai R., Czibóka, Bandor E., Horváth Z. (Horváth J.), Tóth D., Bilku (Horváth G.). Csapatvezető: Bandor Endre.

Abaújszántó: Szerencsi – Kéméndi (Kópé), Jakab, Mika F., Drótár (Jáger), Mató, Burai, Konkoly K., Szőcs, Tóth K. (Molnár), Hankó A. Edző: Sánta Zsolt.

G.: Pápai R., Poroszka, Czibóka, ill. Mató (2), Mika F., Jáger. Jók: az egész csapat, ill. Mató, Jáger, Molnár, Mika. Ifi: 7-1.

Bandor Endre: – Megnyert mérkőzést vett el tőlünk a játékvezető, ilyen egyoldalú játékvezetés mellett nem lehet futballozni. Ez a nyögvenyelős KO játékvezetői segédlettel jöhetett létre 11+1 fővel. Gratulálok a csapatomnak ezzel a játékkal bármire képesek lehetünk. Lakatos Róbertnek boldog születésnapot kívánunk.

Sánta Zsolt: – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzésre számíthatunk. Kétszer voltunk padlón, de a csapat erejét jelzi, hogy a végén mi vittük be a KO-t. A győzelmet játékosunk névnapjára ajánljuk, Isten éltese a Krisztiánokat és a Gergelyeket!


Sárospatak – Tarcal 2-0 (1-0)

Sárospatak, 50 néző. V.: Szutorcsik.

Sárospatak: Mihalkó – Kajati, Takács I T., Kerékgyártó (Pothurszky), Takács II T., Bartha A., Horváth Zs., Kardosi, Pásztor (Bartha Á.), Géczi, Horváth Z. Edző: Beimli Zsolt.

Tarcal: Lechner – Liszek, Hojdák (Kádas), Szegedi, Ötvös (Szegedi), Mérész, Czentnár, Beőr, Németh (Kovács), Sárosi, Szárnya (Gál). Elnök: Soltész Csaba.

G.: Takács I T., Liszek (öngól). Jók: Takács I T., Kardosi, ill. senki. Ifi: 4-5.

Kovács Gábor, szakosztályvezető: – Csak a győzelemnek örülhetünk. Sok sikert a vendégcsapatnak.

Soltész Csaba: – Ha reggelig játszunk sem rúgtunk volna gólt. Az ellenfél akaratban felülmúlt minket. Sok sikert a Sárospataknak.


Tiszakarád – Garadna 3-3 (2-3)

Tiszakarád, 50 néző. V.: Oscsenda.

Tiszakarád: Nagy – Pásztor, Horváth Richárd (Budai), Tóth S., Tóth D., Horváth M. (Horváth Raul), Csóka (Juhász), Fodor, Karászi (Horváth T.), Egyed (Fábián), Tóth R. Játékos-edző: Tóth Sándor, Pásztor Attila.

Garadna: Szolnoki – Horváth, Sabján, Feka, Rozgonyi, Bujnóczki, Molnár, Tóth, Szaniszló, Fajkó (Lakatos), Nyitrai. Edző: Berencsi László.
G.: Tóth S., Horváth M., Egyed, ill. Rozgonyi, Molnár, Sabján.

Jók: Karászi, Egyed, ill. Szaniszló, Rozgonyi, Molnár, Tóth. Ifi: 7-1.

Batta Dezső, elnök: – Csapkodó játékkal sikerült itthon tartanunk egy pontot.

Berencsi László: – Jól indult a mérkőzés, de gyermeteg hibákkal a végére sikerült egy pontra redukálni a teljesítményünket. Az ifjúsági mérkőzést Krisztián édesapja emlékére, a felnőtt mérkőzést Máté nagymamája emlékére ajánljuk. Köszönjük a sportbaráti hozzáállást a Tiszakarád csapatának.


Füzér – Erdőhorváti 1-3 (0-1)

Füzér, 50 néző. V.: Tóth J.

Füzér: Mitró – Dandás, Tamás, Petróczi, Ónodi, Sárga J., Iglai, Báder, Reskó, Harcsárik, Dobai. Edző: Tóth László.

Erdőhorváti: Olajos – Novák, Radics, Peimli (Matisz), Szutorcsik, Orosz, Engel, Kajati (Soltész), Farkas, Kántor, Gulyás. Edző: Vojnár István.

G.: Ónodi, ill. Engel (2), Farkas. Jók: senkiill. Novák., Ifi: 1-4.

Tóth László nyilatkozatát nem kaptuk meg

Vojnár István: – Nagyon rosszul, minden elképzelés nélkül játszottunk, csak a három pontnak lehet örülni. Isten éltesse támogatónkat dr. Sándor Józsefet névnapja alkalmából!


Telkibánya – Pálháza 3-2 (2-1)

Telkibánya, 200 néző. V.: Gyüre.

Telkibánya: Szobota – Géczi, Mata, Dudás T., Krakkai, Tegda (Dányi), Csernyiczki, Bodnár (Pelles), Dudás G. (Szendrei), Galyas (Saláta), Sontra (Fajger). Edző: Kovács Róbert.

Pálháza: Zubik – Szemán, Szabó S., Lukács, Nagy, Erdei, Suták, Timkó, Szabó I., Hadházi (Orosz), Pálóczi. Edző: Tokár Tibor.

G.: Galyas (2), Csernyiczki, ill. Erdei, Suták. Jók: Mata (a mezőny legjobbja) és az egész csapat, ill. senki. Ifi: 3-1.

Kovács Róbert: – Nagy akarattal és lelkesedéssel játszva végre megtört a hazai átok. Úgy érzem megérdemelten tartottuk itthon a három pontot. Gratulálunk az ifi győzelméhez és hajra TASE!

Tokár Tibor: – Amilyen katasztrófális volt a futballpályának nem nevezhető talaj, olyanok voltunk mi is. Gratulálok a hazaiaknak.


Pácin – Hidasnémeti 1-5 (0-2)

Pácin, 120 néző. V.: Majoros.

Pácin: Sütő – Halász, Góré (Balogh), Lakatos S., Lakatos R., Osztroha (Balla S.), Kovács (Ignáth), Paronai Tibor, Paronai Tamás, Balla B., Gombos (Szabadka). Játékos-edző: Paronai Tamás.

Hidasnémeti: Hutkay – Eperjesi, Fülöp N., Hankó N. (Horváth Gy.), Konya, Sztankovics (Kozsurek), Galyas, Hankó R., Turoczi, Borbély, Balint (Makranczi). Edző: Susnyak Ladislav.

G.: Paronai Tamás, ill. Galyas (2), Sztankovics, Balint, Makranczi. Jók: az egész csapat, ill. az egész csapat. Ifi: 4-0.

Paronai Tamás: – 1-2-nél visszajöttünk a meccsbe, de a vendégek harmadik gólja előtt a játékvezető elnézett egy szabálytalanságot, amivel megtörte a lendületünket. Sok sikert a Hidasnémetinek, és gratulálok az ifink győzelméhez a rangadón.

Susnyak Ladislav: – Rossz talajú pályán nehezen kezdtünk, de aztán sikeresen lehoztuk a mérkőzést. Isten éltesse a Józsefeket!

A Hollóháza visszalépése miatt a Tiszaladány szabadnapos volt.

ÉM


A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Keleti csoportjának tavaszi sorsolása – 2016/2017

A 2016/2017-os Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztályú bajnokság Keleti csoportjának tavaszi órarendje.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s