Gyerekvállalásra ösztökéli Medvegyev az oroszokat

Az orosz elnök keddi beszédében elismerően szólt az ország növekvő gazdasági stabilitásáról, egyúttal arra biztatta a családokat, hogy vállaljanak három vagy több gyereket. Dmitrij Medvegyev szerint így el lehetne kerülni a demográfiai válságot.

Az elnök a törvényhozás két háza előtt tartott beszédében a fiatalokba való befektetést nevezte az egyik legfontosabb feladatnak. Az államfő egyúttal szorgalmazta, hogy a nagycsaládosok kapjanak külön juttatásokat. Volt olyan megfigyelő, aki egyenesen a szovjet időkben elhangzott beszédekhez hasonlította Medvegyevfelszólalását.

Az elnök a demográfiai helyzetet az országra nézve fenyegetőnek minősítette. Támogatásáról biztosított minden olyan kezdeményezést, “amely radikálisan növeli a három vagy több gyermeket nevelő családok számát.” Medvegyev példákat is mondott: kiemelte, hogy a nemzeti hősként tisztelt Jurij Gagarin, aki elsőként járt az ürben, valamint a világhírű író, Anton Csehov is harmadik gyerekként született meg.

Az elnök javaslatokkal is előrukkolt a gyerekvállalás ösztönzésére. Mint mondta: szerinte a nagycsaládosoknak ingyen telket kellene biztosítani házépítésre, emellett adócsökkentés is járna nekik. Medvegyev az elkövetkező két évben 100 milliárd rubelt (csaknem 700 milliárd forint) költene a gyermekkórházak modernizálására. Az államfő elismerően szólt a csökkenő munkanélküliségről és a gazdaság stabilitásáról is. Jelenleg mintegy 5 millió állástalant tartanak nyilván – ez kétmillióval kevesebb, mint a gazdasági válság csúcsán volt.


21 százalékos növekedés

Oroszországnak, bár 2005 óta 21 százalékkal emelkedett a születési ráta, nehézségekkel kell szembenéznie. A Szovjetunió összeomlása utáni években ugyanis jóval kevesebben vállaltak gyereket. Ők most válnak felnőttekké és keresőkké. Így pedig egyre kevesebb dolgozónak kell egyre több nyugdíjast eltartania. Ezért fontos Medvegyev számára, hogy serkentse a gyerekvállalási kedvet.

Beszédében az elnök a korrupcióra is kitért. Mint mondta: ez továbbra is hatalmas problémát jelent Oroszországnak. Medvegyevszerint a csúszópénzek miatt évente 1000 milliárd rubeles kár éri az orosz gazdaságot. Aggasztónak nevezte, hogy még a magas börtönbüntetések sem riasztják el az embereket a korrupciótól.
– Független Hírügynökség –