Gyerekek verése miatt nyomoznak a tanár ellen, mégis taníthat

Illusztráció - Gyerekek verése miatt nyomoznak a tanár ellen, mégis taníthat
Illusztráció - Gyerekek verése miatt nyomoznak a tanár ellen, mégis taníthat - © Fotó: eduline.hu
Budapest, Tiszabő – Egy éve zajlik nyomozás egy tiszabői tanár ellen többek között gyerekek bántalmazása miatt. A szülők, a gyerekvédők és a kollégái is folyamatosan panaszkodnak rá, igazgatója és a tankerület mégis kitart mellette. Pedig durva dolgokkal gyanúsítják. Ballai Vince cikke az Abcúgon.

Hiába nyomoz a rendőrség gyerekek bántalmazásának gyanúja miatt egy tiszabői tanárnő ellen több mint egy éve, a pedagógus továbbra is állásban van, jóllehet durva dolgok derülnek ki a nyomozati dokumentumokból, amiket az Eduline.hu idéz.

A lap szerint a 47 éves, három éve igazgatóhelyettesnek kinevezett tanár tettei nem egyeztethetők össze a tanári hivatással, és nagy valószínűséggel törvénybe is ütköznek. A lap által idézett jegyzőkönyvekből, szakértői véleményekből egyebek mellett olyan dolgok derülnek ki, hogy

  • egy kislány szerint a tanárnő “fucsán közeledik, csókot kér” tőle, és egyszer felhúzta a szoknyáját előtte,
  • az egyik tanórán a diákok több pornóoldalt is megnyitottak az egyik iskolai számítógépen (azt nem tudni, erről tudott-e a tanár is, de elvileg vele volt órájuk a gyerekeknek),
  • másik alkalommal durván káromkodott a gyerekek előtt,
  • egyszer játék közben véletlenül meglökte egy gyerek, mire ráüvöltött a gyerekre, és a nyakánál megfogta a ruháját, megrángatta, és a falhoz lökte,
  • egyszer egy kislány hátát és fejét tenyérrel és ököllel is megütötte, mert az verekedett az egyik társával,
  • volt, hogy az iskola vezetését és a szülőket megkerülve fordult a családsegítőhöz vizsgálatot kérve egy hátrányos helyzetű tanulóval kapcsolatban, és több gyereket is azzal fenyegetett, hogy elveszik őket a szüleiktől,
  • gyakran kulccsal zárja ki az osztályból a gyerekeket, akik aztán a folyosón randalíroznak,
  • kiderült az is, hogy az osztálynaplót hiányosan vezeti, a lapok össze vannak ragadva, és gyakorlatilag használhatatlan.

A tanár igazgatóhelyettesként kezdett 2013-ban, de szakmai hiányosságok miatt leváltották, és a gyógypedagógiai tagozat egyik kis létszámú osztályát vette át.
A lap szerint hiába a szakértői jelzések, a kollégák véleménye, és jegyzőkönyvek, hiába a több feljelentés, és hiába keresték meg az igazgatót és az illetékes Kunhegyesi Tankerületet a szülők és a tantestület is, egyik sem tett semmit. Sőt, kiálltak a tanár mellett, pedig még a Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálat is többször tett panaszt ellene. A tankerület vezetője állítólag arra kérte a tantestületet, hogy rendezzék le házon belül az ügyet.

A lap szerint jóllehet soron kívül, gyorsított eljárásban is folyhatna a nyomozás, mert kiskorú gyermek sértettsége és veszélyeztetettsége áll fenn, az eljárás mégis “kényelmes” tempóban halad, és a tanár is taníthat.

Pedig a dolgai miatt állítólag már a működőképessége határára került az iskola: 2013 óta az akkor 26 fős tantestület ek közel a fele távozott, és nem sikerül minden pozíciót a megfelelő végzettségű szakemberekkel feltölteni. „Tanít itt volt Volán jegyellenőr és juhtelepről érkezett ökológus” – idézett az Eduline egy név nélkül nyilatkozót.

Ballai Vince | abcug.hu








hirdetés