Gyerekek molesztálása miatt háromszáz tanuló nem ment iskolába a vajdasági Aradácon

  Budapest, 2012. május 10., csütörtök (MTI) – Háromszáz gyerek nem ment iskolába szerdán a Nagybecskerek közelében levő Aradácon, mert szombaton a helyi parkban két kislányt molesztáltak roma gyerekek – közölte a Vajdaság Ma internetes hírportál.

A tanítás csütörtökön folytatódott, a 3500 lakosú – zömében szlovákok és szerbek által lakott – faluban, ahol jelentős számú rendőr járőrözik.
A település tanácsa rendkívüli ülést tartott, amelyen mintegy száz helyi lakos is jelen volt. Az egyik szülő elmondása szerint mintegy tízen támadtak a két kislányra, és több mint fél órán keresztül molesztálták őket. Kezüket szorították, szoknyájukat emelgették, a földre teperték őket.
A tanács rendkívüli ülésén a romák képviseletében jelen volt Dusko Mitrovic, aki sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, és megígérte, hogy elbeszélget a roma szülőkkel. Szavai szerint a vajdasági településen mintegy kétszáz roma él.