Gyászol az Avasi Gimnázium, elhunyt Takács Márta

Elhunyt Takács Márta
Elhunyt Takács Márta - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – “Mély megrendüléssel fogadtuk a hírt: váratlanul elhunyt iskolánk alapító igazgatója, Takács Márta.”

Sokunknak tanára is volt, később a mentora. Iskolánkat megálmodta, építését félve vigyázta, majd szellemiségével életre keltette. Tíz éves igazgatósága alatt kialakította hagyományainkat, értékrendünket, országosan elismert közösséggé formált bennünket.

A családias környezet megteremtésével mindent megtett azért, hogy elégedett, sikeres, mosolygós diákokat lásson maga körül. Az iskola iránti gondoskodó figyelme a nyugdíjba vonulása után is megmaradt. Tekintélye volt. A minőség iránti igénye, műveltsége, pedagógiai elkötelezettsége példa marad számunkra.

A gimnázium nevelőtestülete nevében Schmidtné Törő Ágnes igazgató