Gyanús port tartalmazó levél miatt kiürítették a Reuters New York-i szerkesztőségét

Ki kellett üríteni hétfőn a Reuters hírügynökség New York-i hírszerkesztőségét, miután ismeretlen port tartalmazó borítékokat vittek az ügynökséghez. Múlt héten a New York Times épületét kellett kiüríteni egy hasonló eset miatt.

A New York központjában lévő szerkesztőség kiürítését a rendőrség rendelte el, miután az amerikai ügyekkel foglalkozó vezető szerkesztőnek feltűnt az egyik borítékból felszálló por – közölte a Reuters. A három borítékot, valamint a szerkesztőt elkülönítette a rendőrség, és nyomozást indítottak az ügyben.

Október 22-én a New York Times épületének az előcsarnokát kellett lezárni, miután az egyik alkalmazott felbontott egy gyanús anyagot tartalmazó levelet. Az anyagról később kiderült, hogy ártalmatlan, de elővigyázatosságból a lap három munkatársát fertőtlenítő zuhanyzásra kötelezték.

2001-ben -pánikot okozva az Egyesült Államokban- öt embert halt meg lépfene spóráktól, amelyeket a tettes levélborítékokba rejtett .