Guzi szombaton vb-döntőzik

Miskolc – A junior öttusa vb-selejtezőjéből a fináléba jutott a miskolci Swimming Pentathlon Club versenyzője.

Csütörtökön a női selejtezőket rendezték meg a csehországi Kladnóban, az idei junior öttusa világbajnokság helyszínén. A 62 fős mezőny számára az volt a tét ezen a napon, hogy kinek sikerül bekerülnie a szombati döntőbe. Három magyar versenyző indult ebben a számban, amelynek során két csoportban küzdöttek a versenyzők, de csak négy tusában, mert lovaglásra ezúttal nem került sor, négylábúra csak az a 36 versenyző ülhet szombaton, akik csütörtökön döntős eredményt értek el.

A csütörtöki selejtezők A-csoportjában egy magyar szerepelt, Gulyás Michelle, aki a 12. helyen végzett, és ezzel benne volt az első 15 mezőnyében, azok között, akik ebből a csoportból a szombati fináléba jutottak (mindkét csoportból az első 15 helyezett szerzett jogot a döntőben való szereplésre, valamint az összesített rangsorban a 30 versenyzőn túli, 6 legjobb eredményt elért sportoló).

Nagyot alakított

A másik csoportban, a B-jelű egységben két magyar induló kapott helyet, Barta Luca, és a miskolci Swimming PC versenyzője, Guzi Blanka. Utóbbi sportoló nem kezdte túl jól a napot, vívásban csak a 24. volt a 31 versenyző között, de úszásban sikerült a mezőny első felében végeznie, időeredménye alapján a 12. helyen zárt. Az utolsó számban, a kombinációban, a futás-lövészet során viszont ezúttal is nagyot alakított a júniusi junior Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett sportoló, hiszen ebben a megméretésben a legjobbnak bizonyult (!), és ezzel a csoportban az összetett negyedik helyén zárt, és biztosan jutott a döntőbe.

Nem így a harmadik magyar, Bátor Luca, aki végül a B-csoportban „becsúszott” a 15. helyre, és ezzel ő is döntős lett. Ez pedig azt jelenti, hogy a szombati fináléban Magyarország a csapatversenyben is értékelésre kerül majd, hiszen összesen három sportolónk lesz ott a legjobbak között.

BCS


Ha minden jól megy, Guzi Blanka szombaton lóra pattanhat
Miskolc - Csütörtökön az öttusa-világbajnokságon áll rajthoz a miskolci Swimming PC versenyzője. Kedden megkezdődött a csehországi Kladnóban az idei junior öttusa-világbajnokság. A nyitónapon a női váltók versenyére került sor, amelyben a magyar együttes, Dallos Lilla és Turbucz Anna összeállítás...