Gustav, az impotens strucc esete

Egy berlini bíróság hétfőn elnapolta és szakértő meghallgatását rendelte el Gustav “az impotens strucc” ügyében. Az eljárás még 2005-ben kezdődött, miután a Bautzen városa melletti struccfarm tulajdonosa feljelentett három tinédzsert, hogy azok terméketlenné tették Gustav nevű strucckakasát.

A farmer szerint a tinik – nyilván szórakozásból – petárdákat dobtak be Gustav kifutójába és ettől a strucc olyan sokkot kapott, hogy azóta is impotens. A gazda 5050 eurós (1,3 millió forintos) kártérítést követel, mert szerinte ez felel meg 14 strucc-csibe árának. Ennyi ivadék megtermékenyítését vállalta volna ugyanis 2006 tavaszára, de Gustav terméketlenné válása miatt ettől elesett.

A tinédzserek tagadják, hogy petárdákat dobáltak volna a strucc kifutójába. Mindössze azt ismerték el, hogy radírgumikkal megdobálták Gustavot, aki viszont – szerintük – ettől nem ijedhetett meg annyira, hogy elveszítse nemzőképességét.

A bíróság most állatorvos-szakértőt kért fel, hogy az vizsgálja meg a struccot és írjon szakértői jelentést a június 4-re kitűzött folytatásra.








hirdet�s