Gurmai Zita a Országgyűlés francia-magyar baráti tagozatának párizsi látogatásáról

Párizs – Vannak olyan ügyek, amelyekben függetlenül attól, hogy egy képviselő melyik pártcsaládhoz tartozik, a nemzeti konszenzus nagyon fontos és megvalósítható – mondta csütörtökön az MTI-nek Párizsban Gurmai Zita MSZP-s országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Magyar-Francia Baráti Csoportjának alelnöke.

A szocialista képviselő az országgyűlés háromfős delegációjával tett látogatást a francia fővárosban a francia szenátus francia-magyar baráti tagozatának meghívására.

A delegáció tagjai Gurmai Zita mellett Novák Katalin elnök a Fidesz részéről és Csöbör Katalin alelnök.

Gurmai Zita a látogatásról elmondta: emlékszik még arra, amikor Franciaországban a magyarokat szerették, és “sajnálatos módon ez a hangulat mára megváltozott”. A képviselő ugyanakkor továbbra is azt tartja feladatának, hogy “a kapcsolatainkat a hazánk javára hasznosítsuk”. A francia parlamenttel folytatott információ- és tapasztalatcserében pedig véleménye szerint “a nemzeti érdekek szolgálatát, nem pedig mások kioktatását” kell szem előtt tartani.

A francia szenátorokkal folytatott kötetlen találkozó megítélése szerint alkalmat adott arra, hogy az országok közötti baráti kapcsolatok erősödjenek az úgynevezett jó gyakorlatokról szóló tapasztalatcserék által, független attól hogy melyik képviselő melyik pártcsaládhoz tartozik.

“Egy jó francia törvénynek lehet egy testvértörvénye a magyar Országgyűlésben is, független attól, hogy ki milyen pártcsaládban dolgozik. Mert vannak olyan ügyek, amelyekben a nemzeti konszenzus rendkívül fontos” – hangsúlyozta Gurmai Zita.

Példaként említette az Európa Tanácsban (ET) a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról kidolgozott isztambuli egyezmény ratifikációját, amelyet Franciaország már 2014-ben megtett, a nők és férfiak jogegyenlőségét biztosító törvényt, valamint az élelmiszerpazarlás elleni 2016-os intézkedést, amelynek értelmében a nagyáruházaknak az el nem adott élelmiszereket át kell adniuk humanitárius szervezeteknek.

Az MSZP képviselője Párizsban találkozott Henri Nallet-val, a baloldali Jean Jaures Alapítvány elnökével. Ez az agytröszt készítette “az első komolyabb elemzéseket” a képviselőnő szerint a francia kormány- és elitellenes sárgamellényes mozgalomról.

– MTI –