GÖRÖG ERDŐTÜZEK – Évia szigeten segítenek a magyar tűzoltók

Theszaloníkibe értek kedd reggel a magyar tűzoltók, akik segíteni fognak a Görögországban napok óta tomboló erdőtüzek oltásában. Már azt is tudják, hogy hol vetik be őket: Évia szigetére mennek, ahová – rendőri felvezetés mellett – magyar idő szerint körülbelül délután egyre érkeznek meg.

Jelenleg rendőri felvezetéssel Theszaloníkiből Évia szigetére tart a 18 magyar tűzoltó és egy orvos, akik még hétfőn reggel indultak el Budapestről, hogy segítsenek a görögországi tüzek megfékezésében. A görög tűzoltóság már ki is jelölte számukra a feladatot: Évia szigetén kell majd beavatkozniuk – mondta a Független Hírügynökségnek Cziva Oszkár, a csoport vezetője. Hozzátette: a külföldi kollegák elmondása szerint meglehetősen nagy baj van ezen a területen, 160 kilométer hosszúságban ég ugyanis az erdő ott, ami szinte az egész sziget. Azt, hogy pontosan milyen feladatuk lesz – lakástűzoltás, házak védelme vagy erdőtűz-oltás – csak a helyszínen derül ki.

Cziva Oszkár az utazó csoportról elmondta: jól vannak, és “már nagyon izgatottak, mert már szeretnék tenni a dolgukat”. A görög tűzoltókkal egyébként jól együtt tudnak működni, mindent segítséget megkapnak – tette hozzá.

A magyar tűzoltók egyébként önként jelentkezhettek a feladatra, közülük választották ki azokat, akik végül el is indultak. Előnyt jelentett, hogy ha valaki nyelveket beszélt és ismerte minden szükséges eszköz működését.

A Peloponnészoszi-félszigeten napok óta égnek az erdők, és a lángok már Athént is veszélyeztetik.








hirdetés








hirdet�s