Grezsa István: Második szakaszába lép a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program

Nagymegyer – A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program második ütemét közel 21,5 milliárd forinttal támogatja a kormány, a program folytatásaként 77 új óvoda épül és 217 intézményt újítanak fel – mondta Grezsa István kormánybiztos pénteken Nagymegyeren, a felvidéki magyar polgármesterek és képviselők VII. Önkormányzati Szabadegyetemén.

Felvidék a program második ütemében 5,4 milliárd forint támogatásban részesül, így 11 új óvoda épül és 95 intézményt újítanak fel – ismertette a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa.

“Az óvodafejlesztési program első ütemében lakosságarányosan a Felvidék kapta a legtöbb támogatást. Úgy látjuk, hogy itt van szükség a legnagyobb segítségre” – mondta Grezsa István.

A kormánybiztos szavai szerint “Felvidéken számos kiaknázatlan lehetőség van az óvodák fejlesztésében”, mert 500 olyan település van, ahol 15 százalékot meghaladja a magyar lakosság aránya, azonban 200 helyen nincs lehetőség magyar óvodába adni a gyerekeket.

“Várjuk, hogy a Felvidék töltse be a magyar politikában azt a súlyt, amely létszám, földrajzi elhelyezkedés és gazdasági erő alapján megilleti. Ebben a kérdésben a huszonnegyedik órában vagyunk” – fogalmazott a Grezsa István.

A kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program első ütemében a 17,1 milliárd forintos keretből 6,3 milliárd került Felvidékre, 5 új bölcsőde, illetve 16 új óvoda kialakítása van folyamatban.

A meghívásos önkormányzati óvodafejlesztési pályázatoknak köszönhetően 58 magyar tanítási nyelvű óvoda infrastrukturális fejlesztésére, valamint szakmai továbbképzésekre nyílik lehetőség.

– MTI –








hirdet�s