Grafika 100, Feledy Gyula 90, Vass Tibor 50

Kákóczki András
Kákóczki András - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Tervek és kiállítások 2018-ra. Mokry-Mészáros Dezső művészetét is a nézők figyelmébe ajánlják. Vendégünk volt Kákóczki András művészettörténész, a Miskolci Galéria tagintézmény vezetője.

Idén lenne 90 éves Feledy Gyula (1928–2010) – az egykor Miskolcon alkotó kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész – emléke előtt is tiszteleg a Miskolci Galéria. Ezt a tagintézmény vezetője, ­Kákóczki András akkor mondta el, amikor szerkesztőségünk vendégeként 2018-as galériás ­terveiről beszélgettünk.

Miskolci rovásírók

Elsőként azt a kiállítást hozta szóba, amelyet Mokry-Mészáros Dezső és a miskolci rovásírók címmel készülnek megrendezni. A galéria ezt az anyaintézményével, a Herman Ottó Múzeummal közösen tervezi, sajátos, a történettudományhoz és a képzőművészethez is kapcsolódó nézőpontot kínálva az egykori autodidakta, de nem csupán naiv művésznek tekinthető alkotó és kora megismeréséhez.

A szlovák kortárs képző­művészet is bemutatkozik.” Kákóczki András

Az első félév kiemelt tárlata a Miskolci Galéria és a kassai Löffler Béla Galéria hosszú évekre visszatekintő együttműködése nyomán születik. Ezúttal nem magyarországi alkotók mutatkoznak be ­Szlovákiában, hanem a szlovák kortárs képzőművészetből mutatnak be áttekintő válogatást Miskolcon.

– A kiállítás kurátora Vladimir Beskid művészettörténész, aki a Kassa Európa Kulturális Fővárosa 2013 program művészeti vezetője is volt. Szép és érdekes kiállítás készül – emelte ki Kákóczki András.

Grafikai hagyományok

Ősszel esedékes a Grafika 100, a grafikatörténeti kiállítássorozat. Mint ismert, Miskolc egykor rendkívül fontos szerepet töltött be a hazai grafika történetében, fontos alkotók indultak innen, vagy kötődtek munkájuk révén a borsodi megyeszékhelyhez. Ennek emlékét viszi tovább a grafikai triennálé. És most ehhez szólna hozzá a Miskolci Galéria – komolyabb katalógust is terveznek, amelyben művészettörténészek dolgozzák fel a témát.

Ide kapcsolódik, hogy idén lenne 90 éves Feledy Gyula, a nagy grafikusnemzedékhez sorolható fontos alkotó. A róla elnevezett emlékházba tervezik a kiállítást, amely a képzőművész még élő kortársainak megszólaltatásával próbálja majd újra bemutatni az életmű érdekességeit.

Az évet a Téli tárlat zárja – ez úgynevezett szabad beadásos kiállítás, idén viszont a regionális seregszemle ­azzal egészül ki, hogy kurátori meghívásos tárlatot is ­terveznek.

Mit lát?

Kákóczki András arra is kitért, hogy a képzőművészet befogadását segítendő folytatják a múzeumpedagógia foglalkozásaikat, és szakmai tárlatvezetéseket is szerveznek. Utóbbiak azt a célt szolgálják, hogy a látogatók szakavatott kalauzzal mélyülhessenek el az aktuális kiállítás anyagában. Legközelebb az éppen most látható Meilinger Dezső (1892–1960) emlékkiállításhoz kapcsolódik Vámosi Katalin művészettörténész tárlatvezetése – január 16-án, kedden délután 3-tól kalauzol a festő és grafikusművész művei között a Miskolci ­Galériában.

Felvetettük, hogy a ­Miskolci Galériának fontos szerepe lenne/lehetne látogatói elé tárni a hazai és a külföldi kortárs képzőművészet törekvéseit. Kérdeztük, mit mutatnak meg ebből 2018-ban. Például lesz-e egyéni kiállítása az itt élő és alkotó, többféle generációhoz tartozó, aktív művészeknek? (Itt tekintélyes névsort ajánlottunk a művészettörténész figyelmébe.) Kákóczki András válaszából az derült ki, hogy nekik nem, de a Miskolchoz sok szállal kötődő Láng Eszternek igen. És nagyobb tárlattal köszöntik az idén 50 éves Vass Tibort – a József Attila-díjas költő munkássága a képzőművészetben is kiteljesedik. Ehhez társul egy másik tárlat, amely a képzőművészet és a költészet viszonyára próbál reflektálni – tudtuk meg Kákóczki ­Andrástól.

– ÉM-BA –


Mokry-Mészáros Dezső, Mészáros Dezső (Sajóecseg, 1881. ápr. 5. – Miskolc, 1970. jan. 9.): autodidakta festő volt. Első rajzai: mikroszkopikus metszetek és saját növény- és rovargyűjteményei nyomán kialakított fantasztikus tájképek. Bejárta egész Európát, kiállításokat rendezett, zoológiai és régészeti expedíciókban vett részt, Törökországban és Oroszországban is megfordult. Többször járt Capri szigetén, ahol Gorkijjal is kapcsolatba került – írja egyebek között a Magyar Életrajzi Lexikon.