Görömbölyi Őszi Családi Napok

Rokker Zsoltti, azaz Erdei Sándor is fellép a rendezvényen
Rokker Zsoltti, azaz Erdei Sándor is fellép a rendezvényen - © Fotó: ÉM
Miskolc – Pénteken és szombaton rendezik meg a Görömbölyi Őszi Családi Napokat a településrészen.

A rendezvény a hivatalos megnyitóval pénteken kezdődik, ennek során több kiállítás is megnyílik: Cseke Antal képzőművész, Orosz Ila fotóművész tárlata, valamint az érdeklődők megtekinthetik Halász Ákos ősi terményeit is. Ezen a napon kötetbemutatóra is invitálják a helyieket, hiszen Iván Zsolt könyvét ismerheti meg a közönség, amely a Privát félmúlt sorozatban jelent meg és Görömböly a témája.

Szombaton reggel 10-kor a mazsorettek felvonulásával kezdődnek a programok. Dr. Nehéz Károly önkormányzati és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő szavai után a görömbölyi ovisok, majd az iskolások mutatják be műsorukat. Szép Bence gyermekműsora után a Ködmön együttesnek tapsolhat a közönség, aztán a Tapolcai Vegyes Kórus lép színpadra.

Karate, a Zengedező és a Diri-Dongó után Jancsó Dóra és Cselepák Balázs musicalműsora következik, az estet Rokker Zsoltti után 7 órától Batyus Szüreti Bál zárja Görömbölyön.

ÉM








hirdet�s