Regéci vár: itt volt gyermek a magyarok legfőbb vezére

Bakos Ferenc, Regéc polgármestere a fejedelem gyermekkorát idéző tabló előtt
Bakos Ferenc, Regéc polgármestere a fejedelem gyermekkorát idéző tabló előtt - © Fotó: Bujdos Tibor
Regéc – Regécen minden évben ünnepséget rendeznek II. Rákóczi Ferenc születésnapján.

Ha elkirándulunk Regécre, szinte minden látnivaló arról tanúskodik, hogy a település igen büszke történelmére. Különösen arra, hogy II. Rákóczi Ferenc gyermekkorának egy részét a falu fölé emelkedő hegy tetejére épített várban töltötte. De ugorjunk csak vissza az időben több mint 340 évet! II. Rákóczi Ferenc 1676. március 27-én született Borsiban. Még nem volt 4 hónapos, amikor édesapja, I. Rákóczi Ferenc meghalt. Ezt követően az édesanyja, Zrínyi Ilona gyermekei gyámjának jelentette ki magát, átvette az örökös főispáni méltósággal járó teendőket. 1677-ben érkezett gyermekeivel Regécre, ahol II. Rákóczi Ferenc gyermekkorának első éveit töltötte. Itt szerezte meg latintudásának alapjait, itt ismerkedett hazája történelmével.

Szobor és film

Ezért is állíttatott sok évvel ezelőtt az önkormányzat egy olyan szobrot a községháza udvarára, mely rendhagyó módon Zrínyi Ilonát a gyermek II. Rákóczi Ferenccel ábrázolja. A fából készült szobrot Nemes Sándor hejcei fafaragó készítette.

– A regéciekben erősen él, és meghatározó szerepet tölt be a fejedelem emléke. Minden évben megemlékezünk a várban a születésnapjáról a szomszédos Háromhuta településsel közösen. Az idén ez az ünnepség március 30-án lesz – mondta lapunknak Bakos Ferenc, Regéc polgármestere, hozzátéve: a megemlékezés évről évre gazdagabb és szélesebb körű. Azon vagyunk, hogy még erősebb legyen közösségünkben a fejedelemhez való kötődés.

Aki pedig mélyebben szeretne megismerkedni Rákóczival és korával, annak a Regéc központjában épült látogatóközpontot érdemes felkeresnie. Itt egy kiállítóterem csak a Rákóczi családdal, a fejdelemmel és a 17. századi magyar történelemmel foglalkozik. A látogatóközpontban megtekinthető egy 3 dimenziós kisfilm is, ami a vár különböző korszakait mutatja be, kitérve II. Rákóczi Ferenc korára, tudjuk meg a polgármestertől. Hozzátette: természetesen, akik felkirándulnak a várba, ott is hallhatnak Rákócziról. Egyelőre egy emléktábla őrzi az emlékét, de az idegenvezető nem győzi hangsúlyozni, hogy miről is híres a Regéci vár.

– Azonban hamarosan kezdődik a keleti palotaszárny helyreállítása, és a munkálatokat követően még több olyan elem jelenik majd meg, ami megmutatja, hogy a fejedelemnek köze van a várhoz, köze van ehhez a vidékhez – fogalmazott Bakos Ferenc.

HE



Gönc.
BOON.HU






hirdetés