Negyven perc alatt harminc zsák szemét Göncön

Harminc zsák szemét gyűlt össze
Harminc zsák szemét gyűlt össze - © Fotó: Magánarchívum
Gönc – Brutális, elképesztő, lehangoló, sokkoló! – így jellemezte Vágási Pál gönci fiatalember azt a látványt, amit az elmúlt heti szemétszedés kezdetén tapasztalt.

– Vécékagyló, edény, terítő, fejétől megfosztott játékbaba, tűzijáték-maradvány és imakönyv is hevert a patakpart mélyén, melyet az önkéntesek szedtek össze az elmúlt héten, a TeSzedd! mozgalom ideje alatt Göncön. Az akciót idén a helyi önkéntesek és a Közösségi Szolgáltató Ház gyermekei, dolgozói és a gyermekek szülei fogták össze. Sajnos nem újdonság, hogy sok a település külterületén az illegálisan lerakott szemét, de amit az önkéntesek szombaton tapasztaltak, az igencsak sokkolta őket. Az emberi igénytelenséget tükrözte a domb alatt és a patak szélén lerakott hulladék. A szemét nemcsak csúnya, de a természetet, az élővilágot és ezáltal környezetünket, saját életünket is szennyezi – fogalmazott Pál.

Hozzátette: a gyűjtési akcióban 23-an vettek részt. Munkájuk eredményeként 40 perc alatt 30 zsák szemét gyűlt össze.­­­

– Köszönettel tartozom minden résztvevőnek, és nagyon büszke vagyok rá, hogy példamutatóan fogtunk össze városunk köztisztaságáért. Sajnos nem tudtuk az egész szemétlerakót felszámolni, de egy biztos, az önkéntesek maximális erőfeszítéssel dolgoztak a tiszta Gönc érdekében. A szemetelőknek pedig azt üzenném, hogy „a természetet nem a szüleinktől örököltük, hanem gyermekeinktől kölcsönözzük, ezért fontos vigyázni rá” – figyelmeztetett Pál.

ÉM-HE



Gönc.
BOON.HU






hirdetés