Krisztofer, a vizsolyi kerékpárbajnok

Akt.:
Krisztofer, a vizsolyi kerékpárbajnok
© Fotó: Bujdos Tibor
Vizsoly – A vizsolyi iskola diákja megdöntötte a kerékpáros akadálypálya rekordját.

Fábián Krisztofer, a Vizsolyi Rákóczi Zsigmond Általános Iskola 6. osztályos diákja nyerte el március végén a Rákóczi Kerékpáros Bajnoka címet. Az iskola ugyanis tankerületi közlekedési versenyt rendezett, immár második alkalommal, amelyre Abaújszántóról, Boldogkőváraljáról, Hidasnémetiből, Göncről, Tállyáról és Vilmányból érkeztek csapatok. A vizsolyi iskola csapata versenyen kívül indult. Krisztofer azonban a legrövidebb idő alatt, hibátlanul teljesítette az akadálypályát. Sőt, még az a kívánsága is teljesült, hogy megdöntötte az eddigi rekordot. Mindössze 19 másodperc alatt sikerült a célba érnie.

Krisztofer szerint a rázópalló volt a legnehezebb akadály, a billenőpalló, a szlalom, a bójakerülés és a magassági kapu neki egyáltalán nem okozott gondot.

file6uoe2ck6c79plqmndx2

– A versenyen elméleti és gyakorlati feladatok is voltak. Szendrei tanár bácsi nagyon jól felkészített minket, de az apukám és a keresztapám is elmagyarázták a közlekedési táblákat és helyzeteket, amikor kocsival Miskolcra mentünk – meséli Krisztofer. Megtudjuk tőle: nemcsak kerékpározni szeret, hanem focizni is. Tállyára jár edzésre. Ha pedig felnőtt lesz, valószínűleg autókkal foglalkozik majd.

Azt már Asztalos Péter igazgató teszi hozzá, hogy az iskolának van 29 kerékpárja, amelyekkel minden tavasszal kerékpártúrára indulnak a gyerekekkel. A Hernád gátján elkerekeznek Gibártig, ahol rendhagyó fizikaórán vesznek részt a vízerőműben.

A közlekedési verseny legjobbjai: Abaújszántó, Gönc és Tállya csapata.

ÉM-HE ​



Gönc.
BOON.HU






hirdetés