Késsel kényszerítette volt szerelme testvérét Göncön

Késsel kényszerítette volt szerelme testvérét Göncön
© Illusztráció
Gönc – Az Encsi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, súlyos testi sértés bűntette és személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt vádat emelt egy 36 éves férfi ellen.

A vádlott 2017. decemberében a Gönc településen megrendezett vásárban italozott, közben összetalálkozott a sértett nővel, akinek testvérével több éven keresztül szerelmi viszonya volt, de pár hónapja az megszakadt. A vádlott megfenyegette a nőt azzal, hogy megöli őt és a családját is, ehhez fegyvere is van. A fenyegetések mellett viszont győzködte, hogy beszéljen testvérével az érzelmi kapcsolat helyreállításáról.

A sértett nő ezt elhárította, és elment a vásárból, azonban később, amikor egy sportlétesítmény előterében gyermekével tartózkodott, a még mindig ittas vádlott meglátva őt, berontott az épületbe.

Volt szerelme testvérét támadta a gönci férfi. Megmarkolta a sértett haját, és egy késsel támadt rá. A nő védekezett, így a vádlott szúrása a bal kezén sebesítette meg, két hét gyógytartamú sérülést okozva. A vádlott ezután is támadott, fenyegette a sértettet és követelte tőle, hogy hívja fel a testvérét, aki rendkívüli félelmében ennek eleget tett.

A sértett nő 2018. május hónapjában is találkozott Gönc településen a vádlottal, aki ismét megfenyegette, hogy őt és családját megöli. A nő első ijedtségében az utcáról beszaladt egy közeli üzletbe. Az ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett ­börtönbüntetést indítványozott.

– ÉM –



Gönc.
BOON.HU






hirdetés