Fesztivállal ünnepelték a híres barackpálinkát Göncön

Koncert a fesztiválon
Koncert a fesztiválon - © Fotó: Magánarchívum
Gönc – Vidám volt a hangulat az elmúlt hétvégén Göncön, hiszen ekkor tartották a VIII. Gönci Pálinkafesztivált.

– Híres gyümölcsünk a barack és természetesen az abból készült termékek. Ezeket szeretnénk minél ismertebbé tenni, hiszen ez fontos az ideérkező vendégeknek és az itt élő embereknek egyaránt. A településünkön sokan élnek baracktermesztésből, valamint feldolgozásból – mondta elöljáróban Sivák János, a város polgármestere.

Jelezte: a fesztiválon elsősorban a pálinkáé volt a főszerep, de más, barackból készült termékek is bemutatkoztak, a lekvárok például. A pálinkák több kategóriában mérettettek meg, több mint 50 saját készítésű gyümölcspárlattal neveztek. Végül a szakértő zsűri sok kategóriában sok győztest hirdetett. De nemcsak barackpálinkák szálltak versenybe, hanem más gyümölcsből készültek és különlegességek is.

Akik inkább az ételekhez értettek, azok a főzőversenybe neveztek be. A kirándulni vágyok pedig szombaton Amadé-túrán vehettek részt. A pálinkafesztiválon a gyerekek is jól szórakoztak, hiszen számukra is volt program bőven, de a legnagyobb sikert az esti koncertek aratták. Sivák Jánostól megtudtuk, közel kétezren vettek részt a kétnapos rendezvényen. Hozzátette: a pálinkafesztivált a Gönc és Térsége Egészségéért és Kultúrájáért Alapítvány szervezte, melynek több támogatója volt: a város önkormányzata, a helyi termelőszövetkezet és az egyik vállalkozó. Az előkészítést és a lebonyolítást több éve, jól összeszokott önkéntescsapat végzi. A fővédnöki szerepet dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő vállalta el. A fesztivált a környékbeli települések is támogatták.

HE



Gönc.
BOON.HU






hirdetés