Búzavirággal szép az ünnep Vizsolyban

Tóth Éva
Tóth Éva - © Fotó: Bujdos Tibor
Vizsoly – A daloskörben már csak hatan vannak, de fontosnak tartják a nép­dalok életben tartását.

Tizenkét éve alakult meg a Búzavirág Daloskör Vizsolyban, azóta felléptek sok-sok ünnepségen, közösségi eseményen, néhány éve pedig minősítő versenyeken is részt vesznek. Vezetőjük Tóth Éva, aki a Vizsolyi Rákóczi Zsigmond Általános Iskola magyartanára. Mint mesélte, annak idején a település faluházában dolgozott, és arra gondolt, hogy milyen jó lenne összegyűjteni azokat az asszonyokat, akik szeretnek énekelni. Sikerült is szervezni egy kis csapatot, és énekükkel színesítették a különböző ünnepeket, legyen az családi, egyházi vagy nemzeti megemlékezés. Ezért is lett a nevük daloskör, mert nemcsak népdalokat, hanem egyházi énekeket is előadtak, vagy ha úgy hozta a szükség, akkor slágerekkel dobták fel a hangulatot. A daloskör 2014-ben volt a csúcson, amikor 20 aktív tagot számlált, és férfiak is csatlakoztak az asszonyokhoz.

Kétszer is ezüst

Éva mutat egy falinaptárat, amit a 2014-es fellépésekről készült fotókkal díszítettek. Sorolja, mennyi helyen léptek fel. Például a vizsolyi iskolában a március 15-ei ünnepségen, Nagykárolyban a Károlyi Napokon, de ott voltak az egyik kórustaguk esküvőjén is. Akkor még hangszeresek is kísérték őket: Árvai Zoltán plébános furulyán, Sváb Károly pedig hegedűn játszott.

– Ahogy ment a hírünk, egyre több településre hívtak bennünket. Később vilmányi tagokkal bővültünk, és ekkor kezdtünk különböző versenyekre járni. 2015-ben ott voltunk a Nyugdíjasok Országos Szövetsége Szenior Dalkörök IV. Országos Fesztiválján, ahol ezüst fokozatot nyertünk. Szintén ebben az évben vettünk részt az V. Országos Nyugdíjas Ki mit tud?-on, ahol szintén ezüst minősítéssel díjaztak bennünket. A KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége) Tállyán rendezte meg a térségi szintű minősítő versenyét, itt dicséretes fokozatot kaptunk – mutatja az okleveleket a daloskör vezetője.

Együtt kirándulnak

Hozzáteszi: ma már csak hatan vannak, mert az idősebbek nehezen mozognak, betegek, utánpótlás pedig nem nagyon van. De Bihi Miklós polgármester kérte, hogy ne hagyják abba a munkát, mert az ünnepségek elengedhetetlen színfoltja a daloskör fellépése. Egyébként a tagok igen jó csapatot alkotnak a hétköznapi életben is. Közös kirándulásokat szerveznek, sütnek-főznek, ha kell, segítenek egymásnak.

A népdalok felelevenítésével és továbbadásával pedig rendkívül értékes munkát végeznek.

HE



Gönc.
BOON.HU






hirdetés