A középkorba viszi vissza a turistákat Boldogkő várában

Akt.:
A középkorba viszi vissza a turistákat Boldogkő várában
Boldogkőváralja – Drugeth Mária udvarhölgyet maga a király bízta meg azzal, hogy fogadja a vendégeket.

A legendák szerint hét tündér, hét kérője, kerek hét esztendeig építette Boldogkő várát. Ha nem is a tündérekkel, de a vár egyik udvarhölgyével mi is találkoztunk a minap, akit szerepe szerint Drugeth Máriának hívnak, civilben pedig Palla Melindának. Szinte mindent tud a vár történelméről, a középkorban élt emberek szokásairól, és nagy szerepe van abban, hogy a Boldogkő várába látogatók minden hétvégén és ünnepnap egy percig sem unatkoznak, annyi színes program vár rájuk. Melinda azt meséli, már gyerekkorában is arról ábrándozott, hogy különböző programokat fog szervezni. Az egyetem elvégzése után a miskolci Ady Endre Művelődési Központ munkatársa lett, és rögtön az egyik leghíresebb várban találta magát, a diósgyőriben. Melinda három éve pedig már a Boldogkői vár programjait szervezi. Udvarhölgyként fogadja a vendégeket, hiszen a király fontos teendői miatt nem tud mindig jelen lenni. A látogatókat körbevezeti a várban, megismerteti őket a középkori élettel, szokásokkal.

Osztálykirándulások

– Megtisztelő feladat ez számomra, hiszen egy-egy hétvégén több száz embert fogadok a várban, akik a programok végén sok ismerettel gazdagodva, mosolyogva térnek haza. Udvarhölgyként nagyon kell vigyáznom arra, hogy ne essek ki a szerepemből. Archaizáló nyelvet használok, amit kezdetben sokat kellett gyakorolnom, de ma már automatikusan megy – meséli Melinda. Hozzáteszi: a turistáknak óriási élményt jelent, hogy középkori szereplőkkel találkozhatnak, hiszen így nemcsak egy múzeumot látnak, hanem valóságos élményekkel gazdagodnak.

A várbéli programok szervezői gondoltak a diákokra is. Számukra „Osztálykirándulás a középkorba” címmel hirdettek programokat, melyek május 29-étől június 9-éig tartanak. A gyerekek tematikus programokon vehetnek részt: népművészet, lovagképző, táncház és rendhagyó történelemóra. A végén pedig a lovas-íjász bemutatón ismerkedhetnek elődeink mozgalmas és izgalmas életével.

ÉM-HE


Kvíz: Mennyire ismeri Borsod turisztikai látnivalóit?

A megye tele van látnivalókkal, de ön mennyire ismeri azokat? Sok sikert!



Gönc.
BOON.HU






hirdetés