„A játékunkkal nem lehetünk elégedettek, az eredménnyel viszont maximálisan”

Akt.:
„A játékunkkal nem lehetünk elégedettek, az eredménnyel viszont maximálisan”
„A játékunkkal nem lehetünk elégedettek, az eredménnyel viszont maximálisan”
Miskolc – A labdarúgó megyei II. osztály Kelet csoportjának 19. fordulójában három meccset játszottak szombaton.

Abaújszántó – Pácin 1-4 (1-1)

Abaújszántó, 60 néző. V.: Belicza.

Abaújszántó: Nagy I. – Tóth M., Erdei, Monyók, Haushel, Király, Kovács V., Szőcs (Azari), Séra (Spéder), Tóth K., Szoták. Edző: Gyulai József.

Pácin: Sütő – Halász Attila, Kóró, Lakatos S., Góré Zs., Kovács Zs. (Nagy G.), Dakos, Paronai (Halász András), Gombos (Szabó), Gönczi, Hogya (Ignáth). Játékos-edző: Paronai Tamás.

G.: Monyók, ill. Góré Zs. (2), Paronai, Dakos. Jók: senki, ill. az egész csapat. Ifi: 8-1.

Konyecsnyik János, szakosztályvezető: – A mai napon sikerült „felülmúlni” a múlt heti hozzáállásunkat, ehhez párosultak olyan egyéni hibák, amiket még ezen a szinten sem lehet elkövetni. Kiváló játékvezetés!

Paronai Tamás: – Úgy érzem megérdemelt győzelmet arattunk egy jó csapat otthonában, gratulálok a csapatomnak. Kiváló játékvezetés!


Pálháza – Kenézlő 7-1 (2-1)

Pálháza, 80 néző. V.: Kujbus.

Pálháza: Zubik (Zelencz) – Zsiga (Fejti), Szabó S., Erdei (Ragyák), Hadházi (Orosz), Timkó, Csizmár, Szabó I. (Illés), Marozsán, Lukács, Pálóczi. Edző: Tokár Tibor.

Kenézlő: Bitó – Budai (Farkas), Horváth Z., Horváth A., Balogh M., Varga, Lakatos J., Róka, Tiszai, Bódog, Mida. Csapatvezető: Pápai Attila.

G.: Pálóczi (3), Szabó I., Hadházi, Timkó, Illés, ill. Bódog. Kiállítva: Marozsán (70.), Horváth Z. (80.). Jók: Timkó (a mezőny legjobbja),
Pálóczi, Illés, Szabó S., Csizmár, ill. Bódog, Lakatos J., Horváth A., Balogh M., Mida. Ifi: 10-2.

Horváth Mihály, szakosztályvezető: – Gratulálok a fiúknak jól és fegyelmezetten játszottak. Köszönöm Pista barátomnak a felszerelést. Gratulálok az ificsapat győzelméhez is.

Pápai Attila: – Köszönöm a megjelent játékosoknak a hozzáállást, elfáradtunk a második félidőben és a hazaiak ezt rendesen ki is használták. Kiváló játékvezetői hármas, további sok sikert a hazaiaknak.


Karcsa – Tiszaladány 8-0 (2-0)

Karcsa, 100 néző. V.: Balogh.

Karcsa: Braun (Molnár D.) – Pásztor, Rostás, Tóth, Horváth, ifj. Petercsák, Kovács D., Váradi I., Kovács M. (Pósa), Petercsák, Váradi G. (Rendes). Játékos-edző: Petercsák Márton.

Tiszaladány: Lánczi – Koncsol (Hideg), Neuzer, Balogh R., Bódi M., Lakatos, Liszkai K., Kassai, Gáspár, Prekob, Szegedi (Juhász). Csapatvezető: Liszkai Attila.

G.: Horváth (2), Váradi I. (2, egyet 11-esből), Rendes (2), Pásztor, Kovács D. Kiállítva: Bódi M. (31.). Jók: Kovács, Rostás, Pásztor, ill. senki. Ifi: 3-4.

Petercsák Márton: – A mai napon a játékunkkal nem lehetünk elégedettek, az eredménnyel viszont maximálisan.

Liszkai Attila: – Fáj a nagyarányú vereség, a korán kialakult emberhátrány megpecsételte a sorsunkat. Gratulálok az ellenfélnek, kulturált játékvezetést láttunk.

ÉM



Gönc.
BOON.HU






hirdetés