Gólyatábor – Megtanulják: nem kell elveszett embernek lenni

A Miskolci Egyetem Közgazdaságtudományi Karának elsőéves hallgatói a tarcali Kovács Pincében
A Miskolci Egyetem Közgazdaságtudományi Karának elsőéves hallgatói a tarcali Kovács Pincében - © Fotó: Ádám János
Miskolc, Tarcal – Segíti a beilleszkedést, új barátságok születnek, és a campus hagyományaival is megismerkedhetnek a Miskolci Egyetem újdonsült hallgatói. A gazdaságtudományi kart idén kezdőket egy tarcali túrára is elvitték a gólyatábor szervezői.

Az egyetemi karok önállóan szervezik a saját gólyatáboraikat. A gazdaságtudományi kar elsőévesei – százötvenen – a programok keretén belül hétfőn Tarcalra is ellátogattak. Itt találkoztunk velük. Láthattuk: oldott hangulatban, ismerkedéssel töltötték az időt. Látni lehetett: bár csak vasárnap óta ismerkednek egymással, máris szövődtek barátságok. Éppen ez egyébként a szervezők egyik célja a gólyatáborral – mondta el egyikük. Hozzátette: a Miskolci Egyetem nagy múltú felsőoktatási intézmény: a másik cél, hogy az itteni hagyományokba is betekintést nyerjenek.

golyatabor-05-aj

A tábor szervezői arról is beszéltek lapunknak: maga a tábor is hagyomány. Amikor ők voltak gólyák, remekül érezték magukat, és a bevált programokat részesítették előnyben.

„Nagyon jól érezzük magunkat. Egy barátnőmmel jöttünk ide. Mindenki nagyon közvetlen, nagyon barátságos és segítőkész. Alig várjuk az első egyetemi napunkat – mondja egy résztvevő, akit az új elsősök egész koszorúja vesz körül.

„Aki részt vesz a gólyatáborban, annak könnyebben indul az éve. Sok mindent megismerhetünk, és olyan emberek vesznek körül minket, akiktől bátran kérdezhetünk, például arról, hogy mit érdemes és mit nem. Nem bántam meg, hogy eljöttem és itt vagyok a többiekkel” – mondja a gólya, akit az idősebb egyetemista testvére beszélt rá a jelentkezésre.

Egy másik fiatal a felsőbb évesek segítőkészségét emelte ki, míg egy harmadik azt, hogy emiatt a pár nap miatt biztos benne, nem izgul majd az első napokban, mert már tudja, mihez is tartsa magát.

ÉM-TM