2012.01.6 21:04; Frissítve: 2012.01.7 15:15


Gólképtelen volt az MJJSE

Miskolci Jegesmedvék JSE vs. Corona Fenestela Brasov Miskolci Jegesmedvék JSE vs. Corona Fenestela Brasov
A jégkorong Mol Ligában pénteken este Brassóban játszott az MJJSE csapata.

A jégkorong Mol Ligában pénteken este Brassóban a Corona Fenestela Brasov csapata a 30., a Miskolci Jegesmedvék JSE együttese a 31. meccsét játszotta, mégpedig egymás ellen. Az összecsapásnak a liga küzdelmek végső kimenetele szempontjából nagy jelentősége volt, hiszen egy esetleges miskolci siker esetén az MJJSE nagyon közel kerülhetett volna az alapszakasz harmadik helyéhez. Aminek azért van jelentősége, mert a rájátszásban, a 4 közé kerüléskor, egy esetlegesen elveszített elődöntő után is éremmel gazdagszik a harmadik helyezett, ugyanis a dobogó alsó fokáért nem rendeznek párharcot, mert az alapszakaszban elért helyezés rangsorol.

A vendégek szempontjából izzasztóan kezdődött a meccs, a 2. perc elején Szilágyi magas botért kapott 2+2 perces büntetést, így ezen idő alatt emberhátrányban kellett játszaniuk a Maciknak. De kivédekezték ezt az időszakot, ahogy a harmad közepén egy másik emberfórt is. Már-már úgy tűnt, hogy a nagy taktikai csatában nem születik gól az első játékrészben, de harmad vége előtt 73 másodperccel Rajcak passzát Borsos értékesítette.

A második 20 percben is nagyon fegyelmezetten játszott mindkét csapat, támadásokat vezettek ugyan mindkét oldalon, de ezekből csak helyzetek lettek, gól nem született. Elsősorban arra ügyelt mindkét gárda, hogy a játékvezetőknek ne adjon okot a kiállításra, így a középső játékrészben egyetlen percet sem töltött senki a büntetőpadon.

Nem változott nagyot a játék képe a harmadik harmadban sem, sem gól, sem kiállítás nem volt egyik oldalon sem, az MJJSE ugyan nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében, de a helyzetek kimaradtak. Az 51. percben hazai időkérés miatt állt a játék, majd nem sokkal később egy brassói kiállítás miatt az MJJSE játszhatott két percen át fórban, de ekkor sem sikerült egyenlítenie. És nem csak ekkor nem, a meccsből hátralévő részben sem, így pont nélkül maradt a rangadón.


Jegyzőkönyv

Corona Fenestela Brasov – Miskolci Jegesmedvék JSE 1-0 (1-0, 0-0, 0-0)

Brassó, 400 néző. V.: Lascar, Trandafir, Butucel.

Corona Fenestela Brasov: Polc – Varga M., Nagy Cs., Rajcak (1), Borsos 1, Bartzen – Filip, Kertész, Péter R., Zsók, Pál – Adorján, Fodor, Dávid, Basilidesz, Antal – János, Lőrincz, Bálint, Péter Zs., Fülöp (k). Edző: Antal Előd.

Miskolci Jegesmedvék JSE: Budai K. – Chmelo, Láda P., Saluga, Fodor, Dubek – Lindgren, Urbán, Rafaj, Sijka, Szilágyi – Budai R., Orosz, Popovics, Túróczy, Ritó – Láda P., Kiss B. (k). Edző: Greg Lindqvist.

Kiállítások: 6 perc, ill. 6 perc.

Antal Előd: – Fontos mérkőzésen sikerült nyerni, gratulálok a csapatnak.

Greg Lindqvist: – Nagyszerű mérkőzést játszottunk, annak ellenére, hogy Bonar, Jarábek hiányát megéreztük. Megvoltak a helyzeteink, szólók, 2 az 1 ellen, de egyszerűen semmi nem ment be. A fiúk megpróbáltak mindent, egy rossz szavam nem lehet rájuk, de lőtt gól nélkül sem győzni, sem pontot szerezni nem lehet.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport
Debreceni úszó Eb – Tíz magyar továbbjutó
Debrecen, 2012. május 23., szerda (MTI) - Sikeres délelőttöt zártak a magyarok szerdán, a debreceni úszó [...] tovább »
Fogadási csalással vádolják a Loki labdarúgóját?
Labdarúgás - Szabó Ádám még egy percet sem játszott a DVSC-ben, most nehéz helyzetbe kerülhet. tovább »
Budapesten rendezik a kyokushin karate Európa-bajnokságot
Budapest - Magyarország ad otthont idén a 26. súlycsoportos kyokushin karate Európa-bajnokságnak. A [...] tovább »
Czégelék a döntőbe jutásért játszanak Szerbiában
Péntektől jövő hét szerdáig az Eb-elitkörben szerepel a magyar U19-es válogatott. tovább »
Elhunyt Elek Gyula, az FTC női kézilabdacsapatának legendás edzője
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Nyolcvan éves korában, szerdára virradó éjjel elhunyt Elek Gyula, a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés