Gokartos csapatépítővel hangoltak a DVTK Jegesmedvék

Akt.:
Gokartos csapatépítővel hangoltak a DVTK Jegesmedvék
Miskolc – Az alapszakasz 43. mérkőzését vasárnap este a fővárosban vívja a DVTK Jegesmedvék hokicsapata.

A piros-fehérek vasárnap 18 óra 30 perctől az Újpesti TE vendégeként lépnek jégre.

A hatodik

Arról már hírt adtunk, hogy újabb kanadai játékost szerződtettek a Macik. A 23 éves Garrett Clarke-kal betelt az idegenlégiósi létszám, a védő a hatodik külföldi a címvédőnél.

– Rajta kívül már nem lesz több igazolásunk – mondta Egri Gergely csapatvezető-menedzser. – Néhány szurkoló megkérdezte tőlünk, hogy gondolkozunk-e még MetCalfe-ról? Nos, róla már letettünk: Tyler tanárkodik Kanadában, így várhatóan a magyar válogatott tagjaként sem szerepel majd az Oroszországban sorra kerülő világbajnokságon.

Ami pedig a vasárnapi mérkőzést illeti: a csapatvezető elmondta, hogy vasárnap este természetesen győzelemért utaznak a fővárosba, más eredményt el sem tudnak képzelni.

Újság a klub háza táján, hogy a Miskolci Jegesmedve Sportegyesület, a Miskolci Jegesmedve Sportszervező Kft. és a DVTK Jegesmedvék marketing-, pr-, sajtó- és egyéb kommunikációs ügyeinek ellátásával Szilágyi Leventét bízták meg. A Levi becenévre hallgató 25 éves sportembert jól ismerik a műfaj kedvelői, hiszen e hét közepéig tagja volt a Mol ligás együttes keretének.

Eljött a pillanat

– Befejeztem az aktív pályafutásomat – újságolta az Észak-Magyarországnak. – Nem gondoltam, hogy így alakul, bár egyre inkább azt éreztem, hogy hamarosan eljön, eljöhet ez a pillanat. Tavaly mindent megnyertünk, így már a motivációt sem láttam magam előtt. Aztán Egri Gergely felhívott és arra kért, hogy kísérjem el Budapestre. Ekkor tudtam meg, hogy a klub szívesen hasznosítaná a képességeimet úgymond az irodában, s arra kért: gondolkozzak el az ajánlaton. Nos, aludtam egyet, de előtte szót váltottam Jason Morgan vezetőedzővel, majd jeleztem: örömmel mondok igent a felkérésre. Így lettem szinte egyik pillanatról a másikra a Jegesmedvék hokisból lett menedzsere. Döntésemben az is közrejátszott, hogy a keretünk egyre erősebb lett, ezért hátrébb kerültem, kevesebb lehetőséget kaptam a jégen.

Tanult és tanul

A fiatal menedzser – akit a labdarúgásban technikai vezetőnek neveznénk – főiskolai diplomát már szerzett a Miskolci Egyetemen, ahol most végzi a mesterkurzust, „logisztikus” lesz.

– Belecsöppentem a munka közepébe, ha úgy tetszik, most kezdtem a betanulást. Egyelőre csak a három hónapos próbaidőmet kezdtem el, utána ülünk le tárgyalni a továbbiakról. Annyit azonban máris mondhatok, hogy nagyon szeretnék majd véglegesített sportvezetőként dolgozni a klubnál.

Arra a kérdésre, hogy volt csapattársai miként fogadták kiszemelését és megbízását, Szilágyi Levente ezt válaszolta:

– Mindenkitől gratulációt kaptam és ez jólesett nekem. Érkeztek smsek és Facebook-bejegyzések is.

ÉM-KT


Booras az aszfalton is az élen

A korábbi mérkőzések sikereinek köszönhetően a vezetőség megjutalmazta a DVTK Jegesmedvék csapatát, és kikapcsolódás céljából egy gokart­versenyt szerveztek a fiúknak Miskolctapolcán.

A csapatépítő tréning jó hangulatúra sikeredett, annak ellenére is, hogy csúszós volt a pálya felülete és nehéz volt kormányozni a járműveket. A viadalt végül legjobb köridejével Jon Booras nyerte, a második helyen Hajós Roland végzett, és a dobogó harmadik fokára Justin Cseter állhatott fel.

A csapatkapitány Hajós Rolandot kérdeztük az esemény hátteréről:

– Nagyon örülünk, hogy eljutottunk gokartozni, már régóta szerettünk volna, s most megadatott a lehetőség, hogy az egész csapat itt legyen. A vezetőség felajánlotta, ha sikerül megszerezni a győzelmet a legutóbbi két mérkőzésünkön, akkor megjutalmaznak minket valamilyen formában.

Kalvin Sagert röviden így értékelt:

– A srácok jól érezték magukat. Eléggé jeges volt, de nagyon szórakoztató.


A MOL Liga állása

1. MAC Budapest 43 30 4 3 6 212-101 101 pont
2. DVTK Jegesmedvék 42 29 6 2 5 194-108 101
3. Fehérvár AV19 43 24 3 3 13 148-119 81
4. Debrecen 45 18 3 5 19 137-141 65
5. UTE 43 14 7 5 17 121-122 61
6. Ferencváros 42 15 2 4 21 136-155 53
7. SC Csíkszereda 42 11 6 5 20 118-149 50
8. Dunaújvárosi Acélbikák 44 11 2 6 25 107-154 43
9. Corona Brasov 42 6 2 2 32 92-216 24









hirdetés