Gödöllőn lép pályára az MVSC

A női röplabda Extraliga 3. fordulójának keretében csütörtökön 18 órától Gödöllőn lép pályára az Albrecht-Miskolci VSC-MISI csapata.

Sajnos még mindig nem teljes létszámban leszünk a mérkőzésen – mondta Kerekes Attila, az MVSC edzője. – Kovács sérülése nem jött rendbe, ellenben Kosik már edzett, de még nem száz százalékos az állapota és a két moldáv légiósunkra is újra számíthatok. Az utolsó meccsünk óta sok idő telt el, igyekeztünk ezt maximálisan kihasználni. Az a célunk, hogy egy jó erőkből álló Gödöllő ellen megmutassuk, hogy nem lehet minket ,,leírni”, és ennek megfelelően egészséges dac munkálkodik a játékosokban.

A trénertől azt is megtudtuk, hogy a találkozón várhatóan a Kosik, Szajkó, Szűcs, Kovaljova, Király, Lupu hatos fog kezdeni, míg a liberó Németh lesz.

P.A.








hirdet�s