Giza mama 103 éves lett

Akt.:
Giza mama 103. születésnapját ünnepelte
Giza mama 103. születésnapját ünnepelte
Ináncs – Montvajszki Ferencné szerint a munka és az imádság tartja sokáig életben az embert.

Százharmadik születésnapját ünnepelte az Ináncson élő Montvajszki Ferecné augusztus 28-án, akit a településen mindenki csak Giza mamának hív.

Az ünneplést a település római katolikus templomában tartották, ahol Puskárik Zoltán plébános szentmisét mutatott be. Ezt követően Giza mamát unokái, dédunokái és ükunokái köszöntötték, valamint az önkormányzat képviselői.

Kiss Péter polgármester lapunknak elmondta: Giza mama Ináncson született és ott is élt mindig. Nehéz körülmények között, egyedül nevelte föl fiait, akik sajnos már nem élnek. Giza mama azonban jó fizikai állapotnak és szellemi frissességnek örvend, saját lábán ment el a templomba is. Előtte meglátogatta a temetőben gyermekei és szülei sírját. A szentmisén énekelt és imádkozott, hiszen a hosszú élet titkának az imádságot és a munkát tartja.

ÉM-HE








hirdetés