Gerzsonka: Kiskorú veszélyeztetése a vád

Akt.:
Gerzsonka: Kiskorú veszélyeztetése a vád
Miskolc – A két és fél éves kisfiút édesanyja hagyta az utcán Miskolcon tavaly ősszel.

Új büntetőügy tárgyalását kezdi meg csütörtökön a Miskolci Járásbíróság. A miskolci V. R. R. vádlottal szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

Mint többször írtuk, 2015. október 19-én délután egy járókelő a miskolci Stadion utcában, egy parkban felfigyelt a hangosan síró – ez idő tájt két és fél éves – kisfiúra, Gerzsonkára, aki felügyelet nélkül, hiányos, nem az időjárási viszonyoknak megfelelő öltözetben, zaklatott állapotban ült egy padon.

A szülők személyazonosságának megállapítása érdekében a rendőrség sajtóközleményt bocsátott ki, és csak ennek eredményeképpen sikerült azonosítani az anyát, aki – a vádirat szerint – gyermekének felügyeletét elmulasztotta, a gyermek eltűnése miatt bejelentést nem tett, a rendőrségi felhívás ellenére sem kereste, a nyomozó hatóság telefonos megkeresésére nem reagált, a telefont nem vette fel, vagy a hívást elutasította annak ellenére, hogy a nyomozó hatóság kívánt vele kapcsolatba lépni.

Gerzsonkát a GYEK-ben gondozták, majd állami gondozásba vették, és nevelő­szülőkhöz került.

ÉM-SZB


Videó: Börtönbe kerülhet Gerzsonka anyja

Miskolc – Három évre börtönbe kerülhet a nő, aki 2 és fél éves kisfiát tavaly októberben hagyta magára egy miskolci padon. Gerzsonkát a járókelők találták meg.

Kiskorú veszélyeztetése a vád a miskolci anya ellen

Miskolc – Vádemelési javaslattal élt a rendőrség a gyermekét az utcán hagyó anya ellen.

Talált kisfiú Miskolcon – Nevelőszülőké lehet hamarosan Gerzsonka

Miskolc – Az egy hete az utcán hagyva talált Gerzson egészséges és jól érzi magát.

“A kisfiú egészséges, de látszik rajta a gondoskodás hiánya”

Miskolc – A talált fiú kórházban van. Gerzsonka édesanyja tagadja, hogy elhagyta volna. Ideiglenesen állami gondozásba veszik.

Előállították a Miskolcon talált kisfiú édesanyját

Miskolc – Azonosították, elfogták, majd a miskolci rendőrkapitányságra előállították annak a két és féléves kisfiúnak az édesanyját, akit hétfőn találtak Miskolcon, a Stadion utcában – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.

Az utcán hagyta Gerzsont

Miskolc – A rendőrségi felhívás eredményeként sikerült azonosítani a 2015. október 19-én elhagyott miskolci kisfiú édesanyját.

Talált kisfiú Miskolcon: Családi veszekedésre hivatkoznak a szülők

Miskolc – Az édesanya és élettársa is tagadja, hogy „elhagyta” volna a talált gyereket.

Megtalálták a Miskolcon talált gyermek anyját, de…

Miskolc – Mint megtudtuk, lakossági bejelentés alapján megtalálták annak a gyermeknek az édesanyját, akit hétfőn délután a miskolci Stadion utcában találtak.

Egy kisfiút találtak az utcán Miskolcon

Miskolc – Egy 3-4 év körüli kisfiút találtak Miskolcon a Stadion utcában hétfőn.









hirdetés