George W. Bush háza ellen tervezett támadást egy szaúdi férfi

Letartóztattak az amerikai hatóságok egy szaúdi férfit, aki a gyanú szerint kémiai anyagokat és különböző segédeszközöket vásárolt, hogy azokból bombát készítsen, amit aztán amerikai célpontok ellen használna fel – közölte csütörtökön a washingtoni igazságügyi minisztérium. Tájékoztatásuk szerint az egyik célpont George W. Bush korábbi elnök dallasi otthona lett volna.

A húszéves Khalid Ali-M Aldawsarit azután vették őrizetbe, hogy “Klassz célpontok” címmel e-mailt küldött saját magának, amelyben atomerőműveket és vízerőműveket sorolt fel célpontként. Egy másik, a “Zsarnok háza” című levélben pedig a korábbi elnök, George W. Bush otthonát említette célpontként.

A hatóságok szerint a férfi egy éjszakai klub ellen tervezett támadáshoz babákat akart szerezni, amelyekbe robbanószerkezetet helyezett volna. Emellett blogot vezetett az interneten, amelyben “szélsőséges üzeneteket” tett közzé, a dzsihádot éltetve.

A férfire egy vegyi anyag kereskedő hívta fel az FBI figyelmét, aki beszámolt arról, hogy Aldawsari nagy tételben akart a bombakészítéshez használható fenolt vásárolni. Letartóztatása után a lakásában vegyszerek mellett mérőpoharakat, lombikokat és vegyvédelmi ruházatot is találtak a nyomozók

A diákvízummal 2008 óta Texasban élő Aldawsarit még szerdán este vette őrizetbe az FBI, és várhatóan tömegpusztító fegyver használatának kísérlete miatt kell felelnie majd a bíróság előtt. Első meghallgatását már pénteken megtartják. Ha bűnösnek találják, életfogytig tartó börtönbüntetésre számíthat.

-Független Hírügynökség-








hirdet�s