Gengszterfilmbe illően bosszúlta meg fia megverését

Letartóztatás fenyegeti az egyik legnagyobb dél-korei cégcsoport vezetőjét, mert gengszterfilmbe illó bosszút állt megvert fiáért. Az eset nagy visszhangot váltott ki az országban: szombaton a dél-koreai elnök hivatala is jelezte: figyelik a nyomozást.

A múlt hónapban történt eset nagy vihart kavart Dél-Koreában: az újságok címoldalon foglalkoztak az üggyel, több politikus és a média is azt követeli, hogy a rendőrség vizsgálja ki, mi történt, és a bűnösök felelőségre vonására szólították fel a hatóságokat. A rendőrség jelezte, hogy az üzletember ellen letartóztatási parancsot adnak ki, ha nem jelentkezik önként kihallgatására a hétvégén.

Kim Csong-Joun-t azzal vádolják, hogy utasítására 15 ember, köztük testőrei megverték annak a szöuli karaoke-bárnak az alkalmazottjait, ahol megütötték az üzletember 22 éves fiát. Az amerikai Yale egyetemen tanuló fiút arcát tíz öltéssel kellett összevarni a szeme alatt, az eset után. A koreai médiában megjelent beszámolók szerint Kim saját maga vezette a bosszúakciót a gyermekét megütő férfi ellen, és nem is próbálta meg csendben elintézni a dolgot.

Kim, aki a Forbes magazin adatai szerint Korea 16. leggazdagabb embere pénteken közleményben kért bocsánatot, amiért ilyen nagy gondot okozott egy személyes ügye, és jelezte, hogy együtt fog működni a hatóságokkal. Ugyanakkor szombaton kimerültségre hivatkozva nem jelent meg a rendőrségen.








hirdetés








hirdet�s