Nagyvilág

2010.10.22. 19:40

A kolera legveszélyesebb törzse pusztít Haitin

<p>A kolera legveszélyesebb törzse okozott járványt Haitin, ahol 135 ember halt meg akut hasmenés miatt - közölte pénteken Haiti egészségügyi minisztere. A haiti hatóságok közlése szerint az elmúlt pár napban kitört járványban már több mint 1 500 ember betegedett meg.</p>

Alex Larsen miniszter újságírók előtt nyilatkozva jelentette be, hogy a kolera legveszélyesebb törzse pusztít az ország északi részén. A miniszter közlése szerint ezt a WHO tesztjei mutatták ki. A nemzetközi szervezet azonban még nem erősítette meg a miniszter bejelentését. Az ENSZ közlése szerint Haitin utoljára több mint száz éve volt kolerajárvány.

Haiti tisztségviselők csütörtökön azt közölték, hogy 135 ember halt meg, és 1 500-an betegedtek meg egy akut hasmenést okozó betegségtől. A hatóságok szerint fertőzött vízzel terjed a betegség az ország északi részein. A helyszínre már elindultak az ENSZ Haitin lévő orvosai, hogy segítséget nyújtsanak a helyi hatóságoknak.

A járvány egyelőre nem érte el a fővárosban és környékén lévő sátortáborokat, ahol még midig százezrek laknak a januári, hetes erősségű földrengés óta. Egészségügyi szakemberek attól tartanak, hogy a rossz higiéniájú táborokban könnyen törhet ki pusztító járvány.
- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!