Generációk találkozása az I. MEAFC Bálon

Akt.:
Az I. MEAFC Bálon remek volt a hangulat
Az I. MEAFC Bálon remek volt a hangulat - © Fotó: Kozma István
Miskolc – A Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club (MEAFC) március 7-én bált szervezett azzal a céllal, hogy erősítse a 10 szakosztály közötti összetartást, valamint kötetlen formában összehozza a Miskolci Egyetem sportéletének szereplőit, támogatóit és szimpatizánsait.

Az első alkalommal megrendezett bál sikeres volt, 159 fő vett rajta részt és kimondottan jó volt egy táncparketten látni az egyetem jelenlegi hallgatóit és azon egykori sportolókat, akik 20-30 évvel ezelőtt viselték a Miskolci Egyetem címeres mezét.

Rakaczki Zoltán MEAFC ügyvezető elnök köszöntőjében fontosnak nevezte, hogy a MEAFC szakosztályai magukénak érezzék egymás sikereit, hiszen mindannyian a Miskolci Egyetem sportegyesületéhez tartoznak, az egyesületi szintű összetartás erősítésében kiemelt jelentőséget tulajdonított a hagyományteremtő szándékkal megrendezett MEAFC Bálnak.

A szokásos báli kellékek mellett – nyitótánc, élő zene, majd hajnalig tartó zenés-táncos mulatság – különlegességnek számított a MEAFC jelenéből és múltjából összeállított vetítés, valamint a MEAFC történetét bemutató kiállítás.

A szponzorok is fontosnak tartották az eseményt, a különböző felajánlásoknak köszönhetően több százezer forint összértékű ajándékok találtak gazdára a tombolasorsoláson.








hirdet�s