GÉMOSZ Nívódíj átadó gála

Akt.:
GÉMOSZ Nívódíj átadó gála
Nagysikerű rendezvényt tartott a GÉMOSZ a Vajdahunyad várban 2018.05.24-én, melynek keretében immár második alkalommal osztotta ki a Nívódíjakat. A rendezvényt megtisztelte Tarlós István Főpolgármester úr is a jelenlétével.

A Nívódíjat 2017-ben alapította a GÉMOSZ elnöksége, azzal a céllal, hogy a szakma elismerje legjobbjait, illetve kiemelkedő partnereit. A díj Krénusz Ferenc javaslatára az idei évben Szakmai Nívódíjak odaítélésével bővült, „Az év értékesítője” „Az év mechatronikus szerelője” és az Autóklubbal közösen alapított „Az év szerelője díjakkal”. A Nívó díjak első öt kategóriájának odaítélésében 11 tagú kuratórium titkos szavazással döntött. Minden jelölt oklevélben részesült, a legjobbak közt az első megkapta a Nívó díjat. A Szakmai Nívódíjakat komoly szakmai kiválasztási paraméterek alapján ítélték oda. A Partner Nívódíjakat a kategóriájukban legtöbb szavazatot kapott jelöltek kapták.

2018-ban „Az év márkakereskedője” a Szabó Suzuki Kazincbarcikán és Miskolcon működő Suzuki – Mazda Márkakereskedés nyerte, a díjat Szabó György tulajdonos vette át.

„Az év márkaszervize” a Csősz Platán cégcsoport lett, mely Záhonyban és Nyíregyházán működtet Opel, Seat, Skoda márkakereskedéseket, a díjat Csősz Ferenc tulajdonos vette át.

„Az év fiatal márkakereskedője” kategória győztese, a Ford Petrányi márkakereskedés fiatal vezetője, Petrányi Zoltán lett.

„Életműdíjat” Ivanics Lajos kapott, az Ivanics cégcsoport tulajdonosa, sok évtzedes szakmai sikerei és a társadalmi szerepvállalása elismeréseként. A „Szakmáért” Díjat a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete elnökének, Erdélyi Péternek ítélte a kuratórium,.

Az „Év értékesítője” Bokor Tamás lett, a szombathelyi Autófókusz Kft értékesítési vezetője.

2018-ban „Az év mechatronikus szerelője” díjat, Varga Tamás a Miskolc Autó szerviz és diagnosztikai technikusa érdemelte ki.


Varga Tamás

A Magyar Autóklub és a GÉMOSZ díját, „Az év szerelője” díjat, Szabó Zoltán vehette át, az Autóklubnál eredményesen eltöltött 43 évi munkája elismeréseként.

A GÉMOSZ 2018-ban is értékelte a Márkakereskedők együttműködő partnereit, a márkakereskedők ajánlása alapján.

„Az év biztosítója” idén az Allianz Hungária Zrt, „Az év bankja” az MKB Bank Zrt., „Az év gépjármű finanszírozója” a Merkantil Bank és „Az év médiapartnere” a Vezess.hu lett.

A GÉMOSZ elnöke Gablini Gábor, „Elnöki különdíjat” adott át Herein Gyulának, mellyel a GÉMOSZ-ban végzett áldozatos munkáját köszönte meg.

 

– PR cikk –