Gémesi György: A kormányok nem szeretnek egyeztetni – Vasárnap Reggel

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint szükség van 3200 polgármesterre, de nem kellene mindenhol főállásban végezniük feladataikat. Gémesi György a Vasárnap Reggelnek elmondta: a kistérségek jelenlegi formájukban nem tudják hatékonyan ellátni feladataikat, hiszen azok az önkormányzatokkal párhuzamosan működnek.

Gödöllő polgármestere egyetért ugyan az iskolák összevonásával és a kórházi ágyszámok csökkentésével, de szerinte a reform tele van anomáliákkal és szervezetlenséggel. A politikus nem érti, hogy a kormány miért akarja fél év alatt végigvinni azt, amihez az előző ciklusban hozzá sem kezdett. Úgy véli: valódi egyeztetések nem is voltak az önkormányzatokkal, csak tájékoztatták őket az újdonságokról.

A politikus az áprilistól érvényes útdíjakról azt mondta, hogy csak azokon a főutakon kellett volna bevezetni, amelyek párhuzamosan futnak az autópályákkal. Szerinte most a teherautók a településeken keresztül kerülik ki a fizetős szakaszokat.

Gémesi György most nem vágyik a parlamentbe, mert – mint fogalmazott – nem szeretne szavazógépként működni. Az MDF-ről azt mondta, hogy már nem az a párt, amelynek korábban tagja volt. Megalkuszik azért, hogy a parlamentben maradhasson – tette hozzá.