Gázszünet lesz, szénszünet talán

Krasznokvajdai iskolások
Krasznokvajdai iskolások
Forró, Krasznokvajda – A hideg miatt Forrón bezár az iskola, Krasznokvajdán elfogyott a szén.

A nagy hidegben az önkormányzatoknak is a fűtésszámla kifizetése jelenti a legnagyobb kiadást. Több százezer forintot tudnak spórolni azzal, ha a leghidegebb napokon tanítási szünetet rendelnek el az iskolájukban, óvodájukban.

Gázszünet

Forrón is ezt a módszert alkalmazzák, ahol csütörtökön kezdődik és a jövő hét végéig tart a rendkívüli téli szünet, azaz gázszünet.

– Tavaly januárban 1,7 millió forint volt a gázszámlánk, februárban 1,3 millió – mondta az Észak-Magyarországnak Rakaczki Zoltán, a település polgármestere. – A tavalyi gázszünettel 500 ezer forintot tudtunk megtakarítani, ez a célunk most is. Még decemberben hozott egy olyan határozatot a képviselő-testület, hogy amennyiben bejönnek a kemény fagyok, az iskolaigazgató rendkívüli szünetet rendelhet el. A tanulók tavasszal, szombatonként pótolják majd be a most kihagyott napokat – tette hozzá a polgármester, megjegyezve: az önkormányzatnak van némi adóssága, de azt igyekeznek hónapról hónapra törleszteni.

Ha lesz szenük

A krasznokvajdai iskolában is azon gondolkodnak, hogy lesz-e meleg a jövő héten. Van ugyan még egy kis szenük, de az csak egy pár napra elegendő, tudtuk meg Kecskés Zoltánné iskolaigazgatótól. Ha sikerül fűtőanyagit szerezniük, akkor a jövő héten is nyitva tartanak, de ha nem, akkor kénytelenek lesznek bezárni.

– Az idén még csak adományokból tudtunk fűteni – meséli az igazgató. – Ősszel volt egy jótékonysági rendezvényünk, abból szenet vettünk. Aztán kaptunk a megyei közgyűléstől 50 ezer forintot, az fára ment el, végül a Mátrai Erőmű is segített egy nagy kocsi lignittel, abból van még egy kevés. A polgármester úrral fogok beszélni, hogy hogyan tovább, mert 300 ezer forint villanyszámla-tartozásunk is van, és ha nem fizetjük ki, februárban villanyunk sem lesz – sorolja az igazgató.

Hozzáfűzte: nem szívesen tartanának rendkívüli szünetet, mert a tanítási napokat be kell pótolni. Ők pedig a tanévet hamarabb szeretnék befejezni, mivel tavasszal kezdődik az iskola felújítása.

ÉM-HE