Gazdára vár az aranyhal Ózdon, nyer, aki kifogja

Kifoghatják az aranyhalat
Kifoghatják az aranyhalat - © Fotó: Marosréti Ervin
Ózd – Ha a halak lesznek ügyesebbek augusztus 20-án, akkor a vásárlási utalvány formájában felajánlott pénzdíjat a verseny rendezője jótékony célra fordítja.

Nemzeti ünnepünkön, idén már harmadik alkalommal rendezik meg Ózdon a „Fogja ki az aranyhalat” elnevezésű horgászversenyt. Előzetesen három pontyot jelölnek majd meg jól látható formában, értelemszerűen arany, ezüst és bronz szalagokkal. Amennyiben bárkinek a horgára akad valamelyik hal, úgy a hozzá tartozó nyereményt hazaviheti, ellenkező esetben közösségi célokra fordítják az összeget.

Ózdi szervezeteknek

– A 100 ezer forintos fődíjat az Ózdi Művelődési Intézmények egyik gyermekekkel kapcsolatos programjára szánjuk, az 50 ezres második díjat a Kiskapudnál található kutyamenhely javára ajánlanánk fel, a bronz hal értékét pedig a Vöröskereszt Ózdi Szervezete kaphatja meg – árulta el kérdésünkre Bakk Tamás, az esemény főszervezője.

– Szerencsére évek óta egyre jobb a visszajelzése a versenyünknek, most már nemcsak az önkormányzati, hanem a vállalkozói szférából is vannak partnereink. Évről-évre igyekszünk fejleszteni az eseményt, hogy az augusztus 20-ai ünnepünknek az egyik kiemelte programja legyen.

A „halvadászat” reggel hét órakor kezdődik és egészen délután kettőig tart az Ózdi Csónakázó-tónál. 35 horgászállásba várják a jelentkezőket, akik az értékes pontyokat szeretnék kiemelni az állóvízből.

– Riz Gábor országgyűlési képviselő vállalta a fővédnöki és fő támogatói szerepet, de az önkormányzatból is többen az ügy mellé álltak – folytatta Bakk Tamás.

– Örömömre szolgál ugyanakkor, hogy a vállalkozói szféra is megmozdult ebben a kérdésben, így bővült a partnerek köre.

ÉM-ME