Gazdanyugdíj 2007-től

Biztos, hogy nem lesz gazdanyugdíj jövőre. A mezőgazdasági termelők korai nyugdíjazási rendszerét elvileg jövő januártól vezették volna be. A termelők így csak egy év múlva, 2007-től vehetik igénybe ezt a lehetőséget – írja a Világgazdaság pénteki számában.

A korai nyugdíjra azok tarthatnak igényt, akik 55. évüket betöltötték, de még nem érték el a nyugdíjkorhatárt. A juttatás fejében árutermeléssel nem foglalkozhatnak, és legalább három hektár földet, illetve teljes gazdaságukat át kell adniuk.

Az összeget maximum 15 éven át, illetve a 75. életév betöltéséig kaphatják. Ha az időközben megállapított nyugdíj kevesebb lenne ennél, akkor azt kipotólnák a kettő különbségével.

A korai nyugdíjazás célja a biztos jövedelem biztosítása a gazdálkodást befejezők számára. A Földművelési-, és Vidékfejlesztési Minisztérium a rendszer bevezetésének halasztását azzal indokolta, hogy visszafogás helyett 2006-ig a termelés növelésére akarják ösztönözni a gazdákat.

Jelenleg nincsa adat a jogosultak számáról, sem arról, hányan élnének a lehetőséggel. Az agrártárca szerint a csatlakozás hatásaként 40-50 ezer termelő szorulhat ki a piacról.








hirdet�s