Gazdag miskolci nemzeti év

Akt.:
Ez is 2018: a 2017/2018-as évad előadása lett olvasóink szavazatával a Kabaré. A képen: Harsányi Attila, aki 2018-ban Jászai-díjas lett
Ez is 2018: a 2017/2018-as évad előadása lett olvasóink szavazatával a Kabaré. A képen: Harsányi Attila, aki 2018-ban Jászai-díjas lett - © Fotó: BT
Miskolc – Eredményekben és előadásokban gazdag esztendeje volt a színháznak.

Tizenhat bemutatót tartott a Miskolci Nemzeti Színház 2018-ban, plusz egy új tantermi előadás született. Ez derült ki az összegzésből, amelyet Méder Noémi, a teátrum sajtószóvivője készített lapunk sorozata számára: azt igyekszünk bemutatni olvasóinknak, hogy milyen volt a helyi művészeti társulatok, együttesek előző esztendei munkája.

Több nézővel, több bérlettel

A színház évadról évadra növelni tudja a bérletes közönségét: a 2017/2018-as szezonban 11 873, a 2018/2019-es évadban 12 353 bérletet értékesített. A 2018-as naptári évben az úgynevezett székhelyi nézőszámuk 131 969 volt.

A 2018. január 1-je és 2018. december 31-e közötti előadások száma itthon: 442, ehhez jött 19 vendégszereplés.

Az ősbemutatók sorából érdemes kiemelni a független K2 Színházzal közös Elza-trilógiájának záródarabját, az Eklektikon 2048-at, a Lear halála című, Enyedi Éva által írt stúdió-előadást, Sényi Fanni munkáját, amelyet Pályaválasztás címmel játszanak a helyi középiskolákban, a Miskolci Balett táncjátékait: a Julie kisasszonyt és az Álom luxuskivitelben. Ide sorolható az Édes Anna című elő­adás, amelyet Rusznyák Gábor Kosztolányi Dezső regényét színpadra írva rendezett.

A tavaly műsoron volt elő­adások közül a Béres Attila rendezte Furcsa pár eljutott a Pécsi Országos Színházi találkozóra, ugyanitt a versenyprogramban is szerepelt A kaukázusi krétakör – Bertolt Brecht művét Szőcs Artur rendezte.

A Városmajori Színházi Szemlét is megjárta a Furcsa pár, elhozva onnan a közönségdíjat. A Kozma Attila rendezte Casablanca a Városmajori Szabadtéri Színpadon, a Cirkuszhercegnő (rendezte: Szabó Máté) a Margitszigeten a Budapesti Nyári Fesztiválon, az Elza, vagy a világ vége (rendezte: Benkó Bence és Fábián Péter) a Gyulai Várszínház nyári fesztiválján, a Mohácsi János-féle Játék a kastélyban a nyíregyházi Vidor Fesztiválon, Rusznyák Gábor „Ahogytetszik” rendezése a Vidéki Színházak Fesztiválján szerepelt.

Díjazott művészek

Elismerésekben volt része a társulat több tagjának is. Máhr Ági a legjobb női alakítás díját kapta, a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon, Az állampolgár című filmes szerepéért. Bányai Mirjam lett az évad legjobb táncművésze (a Magyar Táncművészeti Szövetség díja), és közönségdíjas (a SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztiválon).

Gáspár Tibor Érdemes Művész lett, Déryné-díjat kapott. Harsányi Attila Jászai-díjas.

Papp Endre a Füge produkció szervezésében TITÁN díjat kapott a Gólyakalifa produkcióért. Rózsa Krisztián a POSZT-on a Színházi Dolgozók Szövetségének Básti Lajos Díját nyerte el. Simon Zoltán Junior Príma Díjas. Fűzi Attila, a Miskolci Balett tagja a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést vette át.

Szirbik Bernadett és Rákai András a Versünnep 2018 döntőjének győztesei, a megzenésített vers kategóriában. Kramcsák János Miskolc nívódíjasa.

A társulat örökös tagja lett Máhr Ági, Szegedi Dezső és Koncz Boglárka művészeti főtitkár. Az évad színésze olvasóink szavazataival: Görög László.

ÉM


János vitéz szerepében: Dragos Dániel
Miskolc - Széles a kínálat – nézzenek kortárs táncelőadásokat, tanuljanak hiphopot Miskolcon. A szétterített legyezőhöz hasonlítja a Miskolci Balett kortárstánc kínálatát Kozma Attila, a társulat alapító vezetője. Figyelmet érdemlő programról számol be, amikor a műfajt népszerűsítő terveikről bes...

Béres Attila
Miskolc - Kiemelkedő színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Béres Attila rendező, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója. Az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából adta át az elismeréseket. Béres Attila a kitünte...

Harsányi Attila
Miskolc - Új bemutatóra készül a Miskolci Nemzeti Színház. Március 22-én, pénteken este 7 órától láthatja majd a közönség először az új feldolgozásban Edmond Rostand világhírű színművét, a Cyranót. Az előadást Keszég László rendezi. A címszerepben Harsányi Attila, Roxánt pedig Czakó Julianna a...

Szegedi Dezső a Három nővérben
Miskolc - Örömjátékként éli és imádja az évadot Szegedi Dezső. Izgalmasnak tartja az idei évadban kapott szerepeit Szegedi Dezső, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze. Főként azért, mert szinte kivétel nélkül mindegyik darabban játszott már néhány évtizede, viszont akkor még másik karaktert ala...