Gašparovič szerint a szlovákiai magyaroknak nem ad olyan pozitívumot a magyar állampolgárság, amivel ne rendelkeznének

Ivan Gašparovič szerint semmi olyan jót és pozitívumot nem hoz Szlovákia magyar nemzetiségű állampolgárainak a magyar állampolgárság könnyített megszerzéséről szóló törvény, amivel Szlovákia és az Európai Unió teljes jogú polgáraiként ne rendelkeznének.

A szlovák köztársasági elnök ezt csütörtöki tévébeszédében jelentette ki. Az államfő törvény adta lehetőségével élve szólt a közszolgálati Szlovák Televízió nézőihez az esti főműsoridőben.

Külön szavakat intézett a szlovákiai magyarokhoz is. Nem lát okot arra, hogy magyar állampolgárságot kérjenek, mert életszínvonalukat nem emeli, otthonaikban pedig inkább csak feszültséget kelt. Hangsúlyozta, Szlovákia szavatolja állampolgári jogaikat, és másokkal egyenlő mértékben teszi lehetővé részvételüket a politikai életben és a társadalmi-gazdasági fellendülésben. “Szeretném Önöket biztosítani, hogy a Szlovák Köztársaság közös otthonunk” – jelentette ki Gašparovič a televíziós beszédben.

Úgy véli, a magyar politikai képviselet történelmileg veszélyes útra tért, semmibe véve az európai erkölcsöket, megtagadva a nemzetközi jog elveit. “Politikai öncsalás” körébe került, s nem tartja tiszteletben az aláírt két- és többoldalú szerződések “betűjét, szellemét és mechanizmusait“.

Ezzel arra célzott, hogy szerinte Budapest nem hajlandó tárgyalni Szlovákiával olyan kérdésekről, amelyek közvetlenül érintik annak állampolgárait. Meggyőződése, hogy a pozsonyi kormány és a parlament kellő módon válaszolt a magyar döntésre. “Kötelességünk megakadályozni az olyan etnikai-politikai konfliktusokat Európában, mint amilyen az Országgyűlés belépése a szlovák alkotmányba” – jegyezte meg ezzel kapcsolatban.

Egyben sajnálatosnak tartja, hogy Pozsony nem ért célt azzal az igyekezetével, hogy a kettős állampolgárság kérdésében politikai és szakmai párbeszéd folyjon. Mint mondta, Szlovákia elsősorban azokat az adminisztratív, állampolgári, nemzetközi jogi, konzuláris és szociális-gazdasági kérdéseket akarta tisztázni, amelyek a magyar jogszabály kapcsán problémát okozhattak volna Szlovákia magyar nemzetiségű állampolgárainak.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s