Ganz-villamos: ez is csak egy esély…

Miskolci villamos
Miskolci villamos
Miskolc – A Ganz nem kívánt nyilatkozni, a közbszerzési tanácsadó szerint több városnak könnyebb lehet együtt…

Nem kívánt nyilatkozni a miskolci polgármester hétfői bejelentése kapcsán Pétervári Péter, a Ganz járműgyártással foglalkozó leányvállalatának igazgatója. Pedig szerettük volna megkérdezni, elképzelhetőnek tartja-e, hogy az általuk gyártott villamosokat vásárolja meg Miskolc, mint ahogy dr. Kriza Ákos utalt erre. Hétfőn ugyanis arról írtunk, hogy a polgármester az élére állna annak a kezdeményezésnek, melyben összefognának a hazai villamosprojektekben érdekelt, és a közbeszerzési eljárás során sorozatosan kudarcot vallott városok. Utalt itt Debrecenre, Szegedre és Budapestre. (Mint kiderült, tévedett egy kicsit, Szegednek már van villamosa, ők sikeresen zárták a közbeszerzési eljárást annak idején.)

Szerettük volna megtudni azt is, hogy gyárt-e egyáltalán a cég villamosokat, az interneten talált információink szerint ugyanis már évek óta nem.

Megoldható lenne…

Azt sem sikerült megtudnunk, hogy mit szól kollégája kezdeményezéséhez Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, nem sikerült elérnünk. A miskolci projektigazgatóság sem kívánt nyilatkozni az ügyben. A megyei kereskedelmi és iparkamara jogi- és közbeszerzési tanácsadóját, dr. Deme Lászlónét kérdeztük, szerinte – a közbeszerzési törvény ismeretében – van-e esély arra, hogy sikerrel pályázzon Miskolc a magyar villamosok beszerzésére. A tanácsadó előljáróban megjegyezte, a részleteket nem ismeri, gondolja, a polgármester tájékozódott a lehetőségekről.

– Ki lehet írni a pályázatot úgy, hogy ők is indulni tudjanak – mondta. (Korábban információink szerint a villamosbeszerzésre kiírt eljárásokon nem indult a Ganz.) A műszaki, szakmai feltételrendszert ugyanis az ajánlatkérő határozza meg. Ha konzultál előtte a gyárral, mérnökökkel és úgy alakítják a kért műszaki paramétereket, hogy a gyár is pályázni tudjon, ennek nincs akadálya. Ám a tanácsadó szerint ez a típusú „meghívásos eljárás” nem azt jelenti, hogy csak azt hívom meg, akit akarok. Ezt is meg kell hirdetni, és bármely járműgyártó cég indulhat rajta. „Ez is csak egy esély”, fogalmazott Deme Lászlóné, nem lehet tudni előre, hogy mely pályázó nyer.

Nehéz feladat

Kérdeztük, hogy látja, kivédhetők lettek volna a korábbi kudarcok. (Mint írtuk, Miskolca harmadik, Debrecen az ötödik közbeszerzési eljárásnál tart, úgy tűnik, mindkét esetben eredménytelen lesz a mostani is.)

– Nehéz feladat a közbeszerzés, hiszen bárkinek jogában áll közben megtámadni az eljárást – fogalmazott. – Ez a hátránya, de egyben az előnye is.

Ő úgy látja, ha a Közbeszerzési Döntőbizottság helyt ad bárki jogorvoslati kérelmének, akkor valami hiba történt, amit ki lehetett volna védeni.

–Úgy gondolom, ennek kivédésére is jó ötlet lehet az érintett városok összefogása – mondta dr. Deme Lászlóné. Kérdeztük, vajon miért nem jutott mindez hamarabb eszébe az ajánlatkérőknek. Megjegyezte, valószínű, az idő fogságában igyekeztek minél hamarabb túl lenni a tenderen – fogalmazott.

Ganz villamosok 15 éve?

Azt megtudtuk, hogy 1995-ben a miskolci önkormányzat és az (akkor még) MVK Rt. közösen pályázott a Környezetvédelmi Alaphoz, hogy új Ganz-Hunslet villamosokat vásároljon. (Talán sokan emlékeznek rá, néhány napig tesztvillamosok is jártak Miskolcon.) A pályázat elbírálásakor kiderült, hogy a tervezett 12 kocsi helyett csak 3-ra lenne elegendő a megítélt 225 millió forintos támogatás, ezért a pályázók kérték, hogy a támogatást jó állapotú használt villamosok vásárlására használhassák fel. Így kerültek Miskolcraa használt Tátrák, amelyek még ma is futnak (az immár felújított) síneken. A Környezetvédelmi Alap a város számára kedvező döntést hozott, és 1996-ban folytatódhatott az elavult FVV kocsik cseréje.

Ganz villamosok járnak egyébként Debrecenben (pontosabban a Ganz KCSV6-os), ezeket a ’90-es évek elején szerezte be a civis város. Az interneten talált információink szerint (2002-es adat), ezek voltak az utolsó hazai gyártású villamosok Magyraországon.

ÉM-HM

Vélemények a Borsod Online-on

“Helyeslem, hogy nem külföldi céget gazdagítunk, hanem magyar vállalat, magyar dolgozók által gyártott terméket veszünk” – Anikó111

“Amíg az EU ad pénzt nekünk addig ők diktálnak és a pénz feltétele a közbeszerzés. Nem lehet csak úgy megbízni a Ganz-ot. Igen összekellet fogniuk a városoknak, de ez a hajó már elment. És a Ganz 1997 óta nem gyárt villamost” – hegylakó

“Egy nem létező cégnek kellene kifejlesztenie egy nem létező villamostípust, majd ebből még 31 db-ot le is kellene gyártania – mindezt 3 éven belül. Hogyan?!” – wr


Kapcsolódó cikkek:

Olvasói levél: “Magyar villamosok: álmok álmodói”

eszak | 2010.11.09 15:40
Miskolc – A legújabb hírek szerint Miskolc összefogna azokkal a magyar városokkal, amelyek szintén villamos beszerzés előtt állnak, hogy a sok sikertelen pályázat után magyar villamosokat vásárolhassanak – írja Olvasónk.

Ganz villamosok Miskolcra?

eszak | 2010.11.08 20:08
Miskolc – A miskolci polgármester felvette a kapcsolatot a magyar járműgyártó céggel.

Karácsony előtt már jár a villamos

eszak | 2010.11.04 13:12
Miskolc – A munkások december közepéig dolgoznak, utána visszaáll a villamosközlekedés.

Zöld Nyíl: Sikertelen a villamostender

eszak | 2010.11.03 15:28
Miskolc – Immár a harmadik, a villamosok beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás lett eredménytelen Miskolcon.

Nézőpont: Még nem érett meg a Zöld…

eszak | 2010.11.02 14:39
Bár a miskolci Zöld Nyíl villamos projekt lebonyolítói jó előre szóltak, mégis számomra kicsit visszás helyzet, hogy a nem kis tortúra árán elkészült miskolci belvárosi villamos pályán pénteken néhány kivénhedt bécsi villamos tette meg az első métereket. Szaniszló Bálint jegyzete.

Nézőpont: Szerencse-villamos

eszak | 2010.10.22 09:55
Néhány hét (vagy már csak napokban kell számolni?) és újraindul a villamosközlekedés a miskolci belvárosban. Egy jó ideig azonban a régi villamosokat kell elviselnünk, és még senki nem tudja megmondani, hogy meddig. Hajdu Mariann jegyzete.

Továbbra sem tudni, mikor lesz villamosunk

eszak | 2010.10.20 20:28
Miskolc – A Közbeszerzési Döntőbizottság döntésén múlik, hogy mikor hirdethetik ki a villamostender eredményét.

Zöld Nyíl: Zárolták ugyan a pénzt, de lesz

eszak | 2010.10.13 15:33
Budapest, Miskolc – Az Európai Bizottság szeptemberben arról tájékoztatta a kormányt, hogy a Közlekedési Operatív Program közbenső kifizetéseit felfüggeszti, mert 53 közbeszerzés esetében merült fel szabálytalanság gyanúja, 15-nél már az eljárás is jogsértő volt, adta hírül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a napokban.

Olasz villamosok Debrecenbe

eszak | 2010.10.09 12:15
Miskolc – Debrecenben sikerrel zárult az ötödik közbeszerzési eljárás, ugyanaz a cég nyert, mint Miskolcon, márciusban.








hirdetés




hirdet�s