Gálával ünnepelt a szövetség

Gálával ünnepelt a szövetség
Miskolc – Húszéves a Társadalmi Egyesületek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szövetsége (TESZ). A jubileum alkalmából tartott a szövetség szombaton ünnepi gálaműsort a miskolci Bartók Béla Művelődési Házban.

Suta Éva szövetségi elnöktől megtudtuk, jelenleg 44 tagszervezetük van: alapítványok, egyesületek és civil szervezetek. A szövetség azzal a céllal jött létre húsz évvel ezelőtt, hogy segítse és koordinálja a civil kezdeményezések munkáját, és az igényeiknek megfelelő programot biztosítsa. A munka sikeresnek bizonyult, hiszen az országban a TESZ-en belül ma már a legnagyobb ernyőszervezetnek számítanak. A húsz év alatt nagyon sok civilklubot, civilfórumot, vetélkedőt rendeztek. A szombati gálán a TESZ megyei vezetősége oklevelet nyújtott át azoknak a tagszervezeteknek, melyek az alakulás óta tagjai a szövetségnek.

Ezt követően másfél órás gálaműsor szórakoztatta a közönséget, melyen tulajdonképpen a tagszervezetek mutatkoztak be. Volt zene, tánc, kórusmuzsika, hangszeres előadás, de színdarab és szavalat is.

 








hirdet�s