Galambürüléken lépkednek a betegek Miskolcon

Galambürüléken lépkednek a betegek Miskolcon
Galambürüléken lépkednek a betegek Miskolcon
Miskolc – Mint egy putri úgy néz ki – így jellemezte rendelőjének környékét dr. Stunya Edina, aki a Testvérvárosok 14. szám alatti gyermek- és felnőttrendelőben háziorvos. Problémája, amivel megkereste szerkesztőségünket, nem új keletű, csaknem öt éve kezdődött.

Elmesélte: a rendelő előtti teraszos részen, évekkel ezelőtt, a vandálok megrongálták az álmennyezetet. Olyannyira, hogy csak a váz maradt, amire galambok fészkeltek. Emiatt mindent töménytelen mennyiségű galambürülék borított. Az áldatlan állapotot bejelentette az önkormányzatnál, illetve kérte a terület akkori önkormányzati képviselőjének segítségét is – sorolta a háziorvos. Addig jutottak – folytatta –, hogy az álmennyezet helyét rossz minőségű hálóval pótolták. Ez felfogja ugyan a galambürüléket, de össze is gyűjti, majd onnan lepereg a rendelő elé – mondta. Arról nem is beszélve, hogy egy autó leszakította a vezetékeket, így világítás sincs az árkádos részben – tette hozzá. Azt is megtudtuk, hogy dr. Stunya Edina – többek között – a terület új képviselőjének, Földesi Norbertnek (MSZP) a segítségét is kérte. Földesi Norbert lapunknak elmondta, hogy először júliusban – akkor, még mint jelöltet – kereste meg a háziorvos. A választás után azonban azonnal tájékozódott az ügyről. Azt ő is megerősítette, hogy a körülmények nem megfelelőek egy orvosi rendelő működtetéséhez. „Ezen minél előbb változtatni kell és mindenképp segítek ebben az ott rendelő orvosoknak” – hangsúlyozta.

A MIK Zrt. is megkerestük kérdéseinkkel, többek között azzal: hogyan tudják megoldani a problémát. Németh Zoltán, a cég igazgatóhelyettese elmondta: ismert előtte az érintett közterület helyzete, egyeztet ebben az ügyben a városgazdával. További kérdéseinkre szerdára ígért választ.

ÉM-NSZR








hirdet�s