Füvet szívtak a tűzoltók a rendőrök szerint – már nem dolgoznak

Soha nem volt gond annak a két siklósi tűzoltónak a munkájával, akik ellen július elején indított eljárást a rendőrség kábítószerrel való visszaélés miatt. A Bama.hu internetes oldal számolt be arról, hogy két férfi állítólag marihuanát szívott, ezért a Siklósi tűzoltóságnál méltatlansági eljárás indult ellenük.

Kriston Ferenc, siklósi tűzoltóparancsnok a Független Hírügynökség kérdésére elmondta, hogy július 9-én kereste meg a rendőrség azzal, hogy két tűzoltó ellen kábítószerrel visszaélés miatt eljárás indult. Emiatt méltatlansági eljárást kezdeményeztek ellenük a tűzoltóságon, közben az egyik érintett férfi kérte, hogy közös megegyezéssel szüntessék meg a szolgálati viszonyát. Ez most még tart, a másik ellen pedig folytatódik a méltatlansági eljárás. Az eset óta egyébként egyikük sem dolgozik.

A tűzoltóság hírneve és a közbizalom miatt fontos volt, hogy az egész állományon drogtesztet végezzenek. Ez megtörtént, senkinél nem mutatott droghasználatot a teszt. A két érintettet ők nem vizsgálták, azt a rendőrség tette meg – mondta Kriston Ferenc. A Független Hírügynökség kérdésére hozzátette: a két érintett tűzoltó munkájára korábban nem volt panasz.

A Független Hírügynökség megkeresésére Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, hogy nem kíván nyilatkozni erről az ügyről.








hirdet�s