Futács megtartásához kellene „extra”

Akt.:
Futács megtartásához kellene „extra"
Futács megtartásához kellene „extra"
Miskolc – A DVTK pénteki sajtótájékoztatóján az új sportigazgató, Árki Gábor többek között a keretkialakításról és a játékospolitikáról is beszélt.

Mint az ismert, utóbbiban elsősorban eddig azt az elvet követte a Diósgyőr, hogy lejárt szerződésű labdarúgókat próbált megszerezni.

– Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy kiknek jár le a szerződésük a hónap végén és tudjuk azt is, hogy kiknek nem, de a várhatóan kevesebb játéklehetőség miatt gondolkodnak azon, hogy más csapatot keresnek maguknak. A lejáró szerződésűek közül szeretnénk, ha egy-két ember maradna, velük tárgyalunk. Azon játékosok élő szerződéssel rendelkeznek, akik a magyar futballban meghatározónak számítanak és a kivásárlási áruk nemzetközi szinten is magasnak mondható. Viszont vannak ilyen kiszemeltjeink, akiket ennek ellenére meg szeretnénk szerezni, ennek hátterét a klubvezetés megpróbálja biztosítani. Futács Márkó megtartásához például komoly extra kellene, az ő esetében nem minden a mi kezünkben van. Márkó kinyilvánította, hogy ha van rá esély, akkor ő szívesen maradna Diósgyőrben.

Árki Gábor a Sivic Tomislav vezetőedzővel való csütörtöki egyeztetésről is beszélt:

– Hatalmas feszültség volt benne, hiszen akkor, amikor még beszéltünk, nem tudtuk, hogy mi lesz a fellebbviteli testület döntése. Az akkumulátorait lemerítette az elmúlt fél év és a fegyelmi bizottság döntése, de most már újra teljes értékű munkát tud végezni, és ennek örült. Végigvettük a listát, hogy kik vannak és kiket szeretnénk, utóbbiban felállítottunk egy erősorrendet. Nagy a konkurencia, gondolok itt elsősorban az itthoni élcsapatokra, de azt hiszem, a DVTK név most már elég erős, és bárki, akivel felvettük a kapcsolatot, készséggel állt a beszélgetések elé. Öt-hat fő érkezése reális, de ha lesz rá lehetőség, akkor szeretnénk a keretet egy kicsit meghosszabbítani, hiszen négy sorozatnak megyünk neki, márpedig ezeket csak bő kerettel lehet eredményesen megvívni.

Amint megtudtuk: a DVTK június 19-én küldi el az MLSZ-nek azt a keretet, amellyel az Európa Ligának fut majd neki, míg a honi szervezet ezt június 20-án továbbítja az UEFA-nak. Az első körben csak ezek a játékosok szerepelhetnek majd, ám később, az új igazolások pályára lépésére is mód nyílik – persze, ehhez az kell, hogy továbbmenjen a DVTK.

ÉM


Oláh Ferenc is a DVTK stábjában

Miskolc – Pénteken délelőtt hivatalosan is bemutatták a Diósgyőri VTK új sportigazgatóját. tovább »








hirdetés




hirdet�s