Friss hírek

2008.10.02. 19:01

A vasutasok is sztrájkolnának egy ideig az egészségügyi dolgozókkal Egerben

<p>Kétórás szolidaritási sztrájkot szerveznek a vasutasok hétfőre Egerben. Terveik szerint reggel nyolctól tíz óráig nem indulnának vonatok az egri állomásról, a Liga Szakszervezetekhez tartozó fegyveres valamint rendvédelmi területen dolgozók pedig a Markhot Ferenc Kórház előtt akarnak demonstrálni. A MÁV szóvivője azt mondta, hogy a kétórás egri sztrájkot hivatalosan még nem jelentették be a vasúttársaságnak.</p>

Bárány Balázs, a Liga Szakszervezetek elnökhelyettese a Független Hírügynökségnek csütörtök délután azt mondta: ha az egészségügyi dolgozók megkezdik a kórházban a hétfőtől tervezett munkabeszüntetésüket, akkor a vasutasok csatlakoznak ahhoz. Egyetértenek ugyanis az egri megyei kórház működtetésének privatizációja ellen tiltakozókkal. A tervek szerint október 6-án reggel nyolc és tíz óra között nem indulnak vonatok Egerből - tette hozzá.

Sigulinszki Tibor, a MÁV szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a Liga még hivatalosan nem jelentette be szándékát. Ha mégis sztrájkba lépnének, úgy a MÁV mindent meg fog tenni, hogy megoldja az utasok szállítását. A szóvivő hozzátette, hogy mindössze két érkező és két induló vonatot érinthet a kétórás munkabeszüntetés.

Hétfőn reggel 8 órakor határozatlan idejű sztrájk kezdődik az egri Markhot Ferenc Kórházban. A munkabeszüntetést addig tartják, amíg a Heves Megyei Közgyűlés fel nem bontja a szerződést a HospInvest Zrt.-vel - mondta korábban a Független Hírügynökségnek Pócs Alfréd, a kórház orvos szakszervezetének elnöke.

Közben a Heves Megyei Bíróság elfogultságot jelentett be az egri önkormányzat és a HospInvest közötti perben, és csütörtökön továbbították az eljárás iratait a Fővárosi Ítélőtáblához - mondta a Független Hírügynökségnek Kovács Péter szóvivő. A Heves megyei bírák azért kérték kizárásukat, mert maguk is az egri intézmény ellátási körzetéhez tartoznak és rokonaik, barátaik révén érintettek a perben. Arról, hogy melyik bíróságon folytatódhat az ügy, a Fővárosi Ítélőtábla dönt majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!