Friss hírek

2009.11.11. 15:14

Népesedési kerekasztal ösztönözné gyerekvállalásra a fiatalokat

<p>A fiatalok gyermekvállalásának ösztönzését tûzte ki célul az az úgynevezett népesedési kerekasztal, amely szerdán tartotta alapító ülését. Több munkacsoport dolgozik majd azon, hogyan lehetne a fiatal párok körülményein javítani, például a családtámogatási rendszer átalakításával vagy éppen a család és a munka összeegyeztetésének segítésével.</p>

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a kerekasztal alapító ülése elõtti sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az ország egyik legnagyobb problémájának érzi a demográfiai helyzetet. Szerinte a közgondolkodást is meg kell változtatni ebben a témában, hogy a fiatalok hivatásnak érezzék a gyermeknevelést, és így próbálják összeegyeztetni más hivatásokkal, a munkával.

Magyarországon jelenleg fogy a népesség, az átlagos gyermekszám 1,3 körül alakul. Az itthoni statisztikákkal ellentétben a környezõ országokban pedig már emelkedni kezdett ez a szám az elmúlt néhány évben - ismertette az adatokat Spéder Zsolt, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet igazgatója.

Kopp Mária, az SE-MTA Mentális Egészségtudományok társult kutatócsoport vezetõje azt emelte ki, hogy jelenleg 20 fiatal itthon 23 gyermeket tervez, ebbõl azonban csak 13 születik meg. Éppen ezért hozták létre itthon a népesedési kerekasztalt, amely szerdán tartotta alakuló ülését. Mint mondta, nyolc munkacsoport dolgozik majd különbözõ témában. Az elsõ feladata például az lesz, hogy a meglévõ családtámogatási rendszer elõnyeit és hátrányait áttekintse, illetve feltérképezze a lehetséges átalakításokat.. Külön vizsgálják majd azt, hogyan lehet a gyermeknevelést és a munkát összeegyeztetni: itt szóba kerül várhatóan a távmunka és a részmunkaidõ lehetõsége vagy épp a gyermekfelügyelet megoldása. A gyermeket vállaló fiatalok lakáshoz jutásának támogatásán is külön munkacsoport dolgozik majd csakúgy, mint a megszületendõ kicsi esélyegyenlõségének erõsítésén.
Kopp Mária kiemelte azt is, hogy fontos a férfiaknak is pozitív példa mutatása - azaz, hogy vegyék ki részüket a gyermeknevelésbõl -, illetve a párkapcsolati problémák leküzdése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!