FTC vs. DVTK – „Győztek, szemükben mégis irigység csillan”

Akt.:
FTC vs. DVTK
FTC vs. DVTK - © Fotó: Király Róbert
Nem a hősi eposzok írásának ideje a mai nap, de valamit el kell mondanom. Végtelen büszkeséget éreztem szombaton este az Üllői úton. Magam sem értem pontosan, hogyan töltött el az érzés hat kapott gól után. Hasonló lehet ez ahhoz, mint amikor a szenvedésben formálódik az ember, de ahogyan kikapaszkodik a mélységből erősebben, megváltozva jön ki onnan. Fekete Zsuzsa írása.

Az első gólt fel sem vettem, hiszen eddig mindig fordítottunk. Erős ez a csapat! A második rosszul esett: így már nehezebb dolgunk lesz a Groupamában. Leandro gólja elgondolkodtatott, de nyertünk mi már 4-3-ra az Üllőin, ezért még képes voltam a múlt dicsőségéből meríteni. A negyedik, a gyógyszernevű osztrák válogatott gólja ütött szíven, és taszított a gödörbe. Mit tehet az ember a gödör alján, mikor semmit nem lát a világból? Ül és gondolkodik.

Nálunk, Diósgyőrben nem úgy kezdődik egy mérkőzés, mint Ferencvárosban, hogy az óriáskivetítőn pörögnek az évszámok, mellette a bajnoki címek száma sorakozik, ami végül a 29-nél áll meg hatásvadász zenei aláfestés kíséretében. 29 bajnoki cím, 30 néző kommentálja a barátom egy kézlegyintéssel.

_MG_8887

Nálunk üresen tátong a bajnoki serlegeknek szánt képzeletbeli vitrin. Százhat év alatt egyszer sem sikerült… Kapjuk is a zrikát menetrendszerűen: „Diósgyőri cigányparasztok sose lesztek bajnokok!” Egyre jobban szeretem ezt a rigmust. Mindig erőt ad, és még mélyebbre eresztem a gyökereimet az áldott miskolci földbe.

_MG_8912

78. perc: jön Vela és kilövi a bal felsőt. 4-1. A diósgyőri tábort belibabőrözi valami és már nem látjuk az ötödiket és nem érzékeljük a hatodikat. Talán azt érezzük, milyen csodálatos, hogy Isten megteremtette a világnak azt a vasporos szegletét, ahol bajnoki címek és serlegek nélkül is lehet szeretni egy csapatot. Csak úgy önmagáért. A létéért, egyszerűen azért, mert v a n DVTK. Tamás Márk berúgja a másodikat. Hát ki rúg ma kettőt a bajnoknak otthon, kérem? A kilencedik kerületben, ahol egy tizenegyesekkel elszenvedett vereség után sajtótájékoztatót, válságstábot, meg nemzetgyűlést hívnak össze? Azt mondják az életükért küzdöttek a fradisták. Kiválóan csinálták.

Mi meg szarul játszottunk – hogy végre egy nagytól, Kisbogitól idézzek. Bognár István a meccs előtt azt nyilatkozta: „Szeretném, ha minden héten a csapat, vagy valamelyik csapattársam lenne a címlapon, mert ez azt jelenti, hogy valamit jól csináltunk.” Címlap lett belőle. Nem ezért. Hogy stílusos maradjak: annyi esélyünk volt a Fradi ellen, mint hintaló alatt a lószarra.

_MG_9233

Kikaptunk, mégis örülök, mert ismét olyat élhettem át, amit egy huszonkilencszeres bajnokcsapat szurkolótábora sosem tapasztalhat meg. Szeretni. Érdek nélkül. Nem azért járni a meccsre, mert tudjuk, hogy győzni fogunk és jó a fényben fürödni. Biztatni, együtt örülni, mérgelődni, sírni. Érezni, hogy összetartozunk. Egy jó meccs, egy győzelem pedig hab lehet a tortán. Horváth Feri azt mondta a mérkőzés után, szeretné megköszönni a szurkolóknak, hogy az elsőtől az utolsóig biztatták a csapatot. “Úgy néz ki, hogy ők jelenleg jobb erőben vannak, mint mi” – tette hozzá.

Amikor az egyik gyenge, az erősebb felemeli őt. Így történt szombaton este a csúfos vereségünk után. A Fradi játékosai a zuhany alatt, táboruk a metrón hazafelé. Mindeközben a diósgyőri focisták összekapaszkodva állnak a piros-fehér tábor előtt és hallgatják a dalt. „Amíg élek én nem érdekel más, csak a Diósgyőr!”

Átnézek a zöldek felé, még néhány százan lézengenek. Győztek, szemükben mégis irigység csillan.

Fekete Zsuzsa



„Aki a tapsot elviseli, annak a füttyöt is el kell viselnie”

Miskolc, Budapest – „Gyenge napot fogtunk ki, nincs mit ezen szépíteni” – nyilatkozta Horváth Ferenc, a Diósgyőri VTK vezetőedzője a Ferencvárosi TC ellen elszenvedett idegenbeli 6-2-es vereséget követően.

BOON-ÉLŐ – FTC vs. DVTK 6-2 (1-0)

A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 3. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája idegenben lépett pályára a Ferencvárosi TC együttese ellen szombaton 20.30-tól Budapesten. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on!








hirdetés