Friss hírek

2007.12.19. 14:59

VEKE: Megbukott a BKV átalakítási programja

<p>A BKV adóssága a tarifaemelés után is megközelíti majd a 9 milliárd forintot, így az egy évvel ezelőtt kinevezett új vezérigazgató programja megbukott - jelentette ki szerdán a Városi- és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője. Vitézy Dávid emlékeztetett rá, hogy a közlekedési társaság menedzsmentje járatritkítások nélkül is nullszaldós eredményt ígért 2008-ra.</p>

A VEKE szerint annak ellenére is járatritkításokra készül a BKV, hogy ezt a cégnél folyamatosan cáfolják. Vitézy Dávid hozzátette: hamisan érvel a főváros vezetése azzal, hogy csökken a főváros lakossága, hiszen a legtöbben az agglomerációba költöztek, miközben továbbra is Budapesten dolgoznak. Szintén téves az az álláspont, hogy csak a párhuzamosságokat szüntetik meg, hiszen ezeket már a 90-es évek közepén felszámolták.

A VEKE információi szerint jövőre 17 százalékkal csökken a BKV buszparkja. A jelenlegi 1200 autóbuszból 200-at pótlás nélkül vonnak ki a forgalomból. Jövőre várhatóan a közlekedési társaság 40 járata szűnik meg. A BKV teljesítménye így 25 százalékkal csökkenhet, ami csúcsidőn kívül akár a 42 százalékot is elérheti.

Túlzott mértékű a BKV inflációt meghaladó jegyáremelése a VEKE szerint. Vitézy Dávid szerint a 13 százalékos drágítás összességében 6 százalékkal növeli a közlekedési társaság bevételeit, miközben kevesebb utas veszi majd igénybe a közösségi közlekedést, így valójában nem nőnek a BKV bevételei. Vitézy Dávid, a cég felügyelő bizottságának tagjaként a testület keddi ülésen az emelés ellen szavazott.

A VEKE szerint jó ötlet, de túl drága az sms-jegy, amellyel 500 forintért átszállásokkal, 60 percen át lehet közlekedni Budapesten. A 65 évnél fiatalabb nyugdíjasok HÉV-bérletének tízszeres drágulását is bírálta a szervezet, amely szerintük csaknem 5 ezer embert érint.

A tarifaemelési javaslatról a Fővárosi Közgyűlés dönt még ezen a héten. A menetrendi változásokról rendelkező Paraméterkönyvet várhatóan tavasszal fogadja el a főváros.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!