Helyi közélet

2019.03.07. 17:53

Lendületes idősek játékai Sajóecsegen

Sajóecseg - A szellemi frissesség megtartása érdekében indított játéksorozatot szépkorúaknak a sajóecsegi idősklub.

Sajóecseg - A szellemi frissesség megtartása érdekében indított játéksorozatot szépkorúaknak a sajóecsegi idősklub.

A játék lendületbe hoz címmel kezdte el októberben a sajóecsegi nyugdíjasklub heti egyszer, szerda délelőttönként 9-től 11-ig a nyugdíjas lakosok számára a test, lélek, szellem gondozását megcélzó közösségi játékokat, hiszen a jókedvre, nevetésre nincs korhatár.

– Gondolkodást és kreativitást, asszociációt, kombinációt, verbális készséget, memóriát és koncentrációt fejlesztő játékok hada várt minket az elmúlt évben. Majd ezt követték a hallást, látást, például optikai csalódásokat is, tapintást, szaglást és ízlelést bemutató tudományos alapú összejövetelek. A foglalkozás célja, hogy megmozgassa a résztvevők gondolkodását és szellemileg frissen tartsa az időseket – mondja Mans Ágnes klubvezető. – A résztvevők kívánságára idén is folytattuk ezeket az alkalmakat, de ebben a hónapban lassan a végéhez közeledik a sorozat. A március 6-ai zárásra meghívtuk a helyi önkormányzati óvoda kis tagjait egy több generációs vetélkedőre a hagyomány és tudomány jegyében.

Generációk találkozása

Sokat tanulhat egymástól a két generáció, és segítségére lehetnek a közösségek, ahogy ez a falubeli életben is megjelenik.

– Mindannyiunknak van unokája és nagyon szeretjük a kicsiket, ezért döntöttünk úgy, hogy vendégül látjuk utolsó alkalmunkon a gyerekeket. Itt, faluhelyen másképpen alakulnak a kapcsolatok, mint a városban. A nagyszülők szinte az unokáik mellett laknak, vagy pár utcával arrébb, ezért sokkal közelebb áll egymáshoz a két korosztály, mint első percben gondolnánk. Már tavaly is szerettünk volna közösen játszani, csak akkor nem jött létre mindez. Akkor sütni tanultunk, idén pedig krumplilángos készítésénél kamatoztatjuk majd tudásunkat március 20-án – osztotta meg az idősklub vezetője.

Játékarzenál a kicsiknek

Változatos játéksorozattal fogadták az idősek a két-hat­éves gyerekeket.

– Húsz óvodás érkezett ma hozzánk és az előkészített forgatókönyv szerint először mozgásos körjátékokat játszottunk velük bemelegítésképpen, hogy megszokják a klímát és kikiabálhassák magukat. Emellett ismert gyermekdalokat énekeltünk, mint például a Lánc, lánc eszterlánc; Körben áll egy kis lányka és Elvesztetettem zsebkendőmet. Egy színes ernyő alatt sétáltak. Aztán csoportok szerint leültünk az asztalokhoz közösen a nagyikkal, ahol vetélkedőszerű feladatok voltak. A következők: Tíz tárgyra kell majd emlékezni, Hol a hiba – különbség a rajzban, Kakukktojás, Állat pantomim, memória játék és szólánc. A második rész szintén negyvenöt perces volt, ahol gondolkodtató feladatok, Szedjük össze együtt, Tiéd az utolsó szó, mutogatós mondókák és tapsolós játék volt a program. Végül csoportosan a Gyertek haza ludaim, Nyuszi ül a fűben és a Zsip-zsup kenderzsup nevű ismert gyerekjátékokat szerveztük meg – sorolta a szervező.

A helyi óvoda is üdvözölte a remek közös kezdeményezést.

– Szerintem ez egy fantasztikus lehetőség, amit már mindannyian nagyon vártunk. Azt gondolom, hogy mindkét korosztálynak fontos, és jótékony hatással lehet rájuk, hogy közös programokon vehetnek részt – fejtette ki Bánréviné Ignác Judit vezető óvónő. – A két generáció sokkal közelebb áll egymáshoz, mint akár a szülő és a gyermek. Nagyon sokat tanulhatnak egymástól. A gyerekek szociális téren is fejlődhetnek, empatikusabbak lesznek és később jobban oda tudnak majd figyelni a másikra, miután végig csinálták a sorozatot. A nagyszülők, a nagymamák, nagypapák, pedig olyan élményt és varázslatos világot tudnak nekik nyújtani, amit mi szülők nem. Egyébként az idősek napján minden évben fellépünk és szerepelünk, műsort adunk nekik elő. Illetve elkezdtük az óvodában a családokat úgy bevonni, hogy a nagymamákkal karácsonykor közös sütögetés van és mesét mondanak nekik. Hagyományt szeretnénk ebből teremteni.

Sokszínű egyesület

A Sajóecsegért Egyesület fennhatósága alatt működik a nyugdíjasklub és több más kezdeményezés a helyi művelődési házban.

– A sorozatra jelenleg tizenketten járnak az idősklubból, ahol 62-től, 83 éves korosztályig mindenki megfordul. Hatan egészségügyi okokból ősz óta lemorzsolódtak, de ketten Miskolcról járnak ki hozzánk. Ez azért nagy szó, mert a környéken mindenhol működnek idősklubok és dalkörök. A mi egyesületünkön belül is alakult dalkör, és ingyenes matematika korrepetálásra is van lehetőség. Jövőre pedig felvételi előkészítőt szeretnénk meghirdetni, különösen természettudományi témákra kiterjesztve, amit a jövő hét csütörtöki alapító közgyűlésünkön fogunk részletesen megbeszélni – vetítette előre Mans Ágnes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában