Francia elnökválasztás – Sarkozy nélkül vág neki a nemzetgyűlési választás előtti kampánynak a jobboldal

Párizs, 2012. május 6., vasárnap (MTI) – Az elnökválasztáson szocialista kihívójától vereséget szenvedő konzervatív Nicolas Sarkozy leköszönő államfő vasárnap arról biztosította a kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniójának vezetőségét, hogy nem ő fogja vezetni a június 10-17-i nemzetgyűlési választások előtt a jobbközép kampányát.

“Ne legyetek megosztottak! Maradjatok egységesek! A parlamenti csatát meg kell nyerni. Megnyerhető. A vasárnapi eredmény dicséretes. Nem én fogom vezetni a kampányt” – mondta Sarkozy az Elysée-palotában tartott megbeszélésen – amelyen felesége, Carla Bruni is jelen volt – a párt vezetői szerint. Az elnök állítólag “nagyon méltóságteljes” volt, érződött, hogy “egy kis visszavonulásra van szüksége” – mondták a jelenlévő politikusok. A francia csatornák választási műsoraiban nyilatkozó kormánypárti politikusok egyöntetűen “kiemelkedő elnökként” beszélnek a leköszönő államfőről és összefogásra kérik fel a jobboldalt az egy hónap múlva esedékes parlamenti választások előtt, valamint annak a reményüknek adnak hangot, hogy az új baloldali államfő szembe tud majd nézni azokkal a kihívásokkal, amelyekkel a gazdasági válság miatt kell szembesülnie.

A leköszönő elnök később, hívei előtt tartott beszédében utalást tett arra, hogy a jövőben “másfajta feladat” várja, de azt nem mondta ki egyértelműen, hogy visszavonul a politikától. A kampányban viszont többször is megemlítette, hogy ha nem választják újra, akkor abbahagyja a politizálást. A francia televíziók által közzétett első becslések szerint a szocialista Francois Hollande-ot a szavazatok 51,9-53,3 százalékával választották elnökké a franciák. Sarkozy 46,7-48,1 százalékot ért el. Az elnöki hivatal átadására legkésőbb május 15-én kerül sor.








hirdet�s