Foxi, Sadjo: csak kölcsön?!

Foxi, Sadjo: csak kölcsön?!
Pénteken 19 órától hazai környezetben az Újpestet (tv.: Duna TV) fogadja bajnokin a Diósgyőr.

A napokban olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, mely szerint a nyáron a Megyeri útra távozó Foxi Kethevoama és Sadjo Haman csupán kölcsönben van az ÚFC-nél, nem vette meg őket, mint ahogyan azt a közvélemény ,,leszűrhette”, hitte az akkor tett különböző sajtónyilatkozatokból.

Ami ezzel kapcsolatban tény: a lila-fehérek június 22-én jelentették be hivatalosan honlapjukon, hogy a két afrikai idegenlégiós náluk folytatja pályafutását. Az aznap délben kiadott nyilatkozatban ezzel kapcsolatban csupán egy rövidke mondat volt olvasható: ,,A két klub a megállapodás részleteit nem kívánja nyilvánosságra hozni.” Két és fél órával később viszont egy bővebb hír jelent meg ugyanitt, mely szerint Foxi Kethevoama és Sadjo Haman is 2010. júliusáig szóló szerződést kötött a Újpesttel (kölcsönről egy szó nem szólt). A diósgyőriek honlapja még szűkebben fogalmazott, hiszen a puszta tényen kívül semmit sem közölt a klub. A szurkolók rengeteg véleménnyel és kérdéssel bombázták a vezetést, ennek eredménye az lett, hogy Sallói István klubigazgató három nappal később nyilatkozatot tett, melynek egy részlete így szólt: ,,…Folyamatosan jeleztük, hogy áruljuk őket, de télen még nem sikerült az eladásuk. Bár volt érdeklődés külföldröl is, a legjobb ajánlatot az Újpest tette értük, ezért lettek ők a befutók és nem egyéb ok miatt…” Az országos sportnapilap július 20-i számában is az ,,eladás” szó szerepelt, mint kollégánk, mint pedig a diósgyőri vezető részéről: ,,Hiányoznak majd az eladott alapemberek, de nem tehettünk mást…” – fogalmazott Sallói István.

Hogy is van?

Akkor nézzük a két futballistával kapcsolatos dátumokat: információink szerint a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos adatbankjában Sadjo Haman 2007. február 1-jén lett a DFC Kft. igazolt focistája, 2007. december 30-ig. Ez a kontraktus lett meghosszabbítva idén június 15-én 2008. június 30-ig. Innen azonban nem jutottunk tovább, nem tudtuk feloldani azt az ellentmondást, amely 2008. június 30., és az Újpest által kiadott 2010-es időpont szerint van, ugyanis az MLSZ Nyilvántartási, Igazolási és Átigazolási Szabályzata 9§ 3/a pontja szerint a kölcsönadás (ez a jogcím szerepel a két játékos lapján ennél a tranzakciónál – lásd az MLSZ honlapján) ,,…legfeljebb a szerződés időtartamáig történhet”. Foxi Kethevoamát 2006.07.01-től 2009.06.15-ig szerződtette le a DFC Kft. és 2007. július 1-el adta kölcsön Újpestre (itt egy év az ,,ellentmondás” – Foxi adatai az MLSZ honlapján).

Többet nem

Szerdán elektronikus levélben fordultunk az ÚFC-hez, az ,,ügy” tisztázása érdekében; Nemes Károly, a fővárosiak kommunikációért és sajtókapcsolatokért felelős tisztviselője az alábbi választ küldte részünkre: ,,A hivatalos álláspontunk az, hogy az eddig nyilvánosságra hozott tényeket erősítjük meg. Vagyis nem kívánunk többet reagálni az eddig elmondottakra.” Sallói István honlapunknak nem nyilatkozhat egy év elején életbe lépett szerződés értelmében, ugyanakkor egyéb forrásból úgy értesültünk: a részéről korábban idézett ,,legjobb ajánlat” azt takarhatja, hogy az Újpest a nyáron fizetett a Diósgyőrnek a kölcsönvételért, de csupán a kialkudott összeg bizonyos százalékát, s csakis akkor teljesít a még fennmaradó részből, ha az idei pontvadászat vége után is igényt tart az egyik, vagy mindkét futballistára. Amennyiben nem, akkor Foxi és/vagy Sadjo visszatér(het) a DVTK-hoz.

 

Mindkettőnek kellene

A bajnoki győzelem mindkét együttesnek nagyon kellene: a DVTK-nak azért, mert Sipekiék szeretnének minél jobban eltávolodni a veszélyes zónától, a liláknak pedig azért, mert tartani akarják a lépést az élen álló Honvéd, MTK, Debrecen hármassal. A piros-fehérek a hét elején elbúcsúztak a Magyar Kupától, ám a szurkolók ettől függetlenül is izgulhatnak ma délelőtt, hiszen az MK negyeddöntőinek párosításán kívül a Liga Kupa tavaszi sorozatának menetrendjét is elkészítik a szövetségben.

Ki álljon a kezdőcsapatba?



További hírek a boon-sportoldal kategóriából

Sporthírek